Őrvidéki szél
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
Január - Boldogasszony hava
Télhó - Fergeteg hava - Medvetor hava
Római hagyomány szerint a hónapoknak - márciustól decemberig - a városalapító Romulus király adott volna első ízben nevet. Ez az első római naptár valójában empirikus parasztkalendárium lehetett, amely csak a mezei munkák szempontjából számba vehető 10 hónapot vette figyelembe. A fennmaradó téli holt időt a Kr.e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba Ianuarius és Februarius néven - 11. és 12. hónapként. Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt, neki tulajdonítható, hogy a korábbi márciusi, majd szeptemberi évkezdés helyett a rómaiak - Kr. e. 153-tól - január 1-jén kezdték az évet. A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. Az egyházi év advent első napjával kezdődik. A változó évkezdet következtében az évkezdő szokások és hiedelmek széthúzódtak az adventi időszak kezdetétől március elejéig. A változó évkezdetre utal az újév kiskarácsony elnevezése is.
A januári hónap javában a tél közepe, amikor a növényzetnek még pihenőre van szüksége, a napsütéses, langyos idő káros mind a fáknak, mind a kibújt gabonának. Januárban az őszi vetés alig kikelt gyenge hajtása a hóréteg fagytól védő takaróját igényli. A gyümölcsfák ágait is felmelegíti a napsütés, és ennek hatására a pórusok kitágulnak, majd a hajnali fagyban újra összehúzódnak, és ez a finom háncsréteg szemmel nem látható roncsolódásával jár.
Az erdélyi néphit szerint, amelyik gyümölcsfát újév napján kora reggel a gazda felköszönti, abban az évben bő terméssel fog visszaköszönni. Ennek a hiedelemnek az az alapja, hogy a felköszöntéskor közel kell a fához lépni, meg kell simogatni, és így észre lehet venni a hernyófészkeket és egyéb rendellenességeket. Ezeket aztán a gazda idejében orvosolhatja.
Népi megfigyelések:
- januári meleg isten csapása
- gyenge január, forró nyár, hűvös tavasz
- ha nem lenne fagy január hónapban, úgy biztosan meg fogja azt hozni március vagy április hónapja
- nedves január mellett a pincében üres marad a hordó
- téli mennydörgés jó termést, de még eljövendő csikorgó telet jelent
- januári kövér veréb, hosszú tél
- ha a mókusok ősszel sok diót és mogyorót gyűjtenek, akkor kemény januárra és általában hosszú télre lehet számítani
- a ködös január nedves tavasszal jár
Jeles napok januárban:
Újév (január 01.)
Vízkereszt (január 06.)
Szent Antal napja (január 17.)
Piroska napja (január 18.)
Sebestyén napja (január 20.)
Vince napja (január 22.)
Pál fordulása (január 25.)
A hívők újévkor kalácsot tettek Ianus oltárára, e napon kerültek minden veszekedést s kölcsönösen jót kívántak egymásnak. A meteorológusok Télhó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Fergeteg havának nevezik, a régi magyar (katolikus) neve Boldogasszony hava, eleink pedig (az Avisura szerint) Medvetor havának nevezték januárt. E hónapban a Nap a Vízöntő jegyébe lép.
Népi mondóka
Pálnak fordulása
Fél tél elmúlása
Piroska napján a fagy
Negyven napig el nem hagy.
Ha fénylik a Vince,
Megtelik a pince.
A ködös január
Nedves tavasszal jár.
Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Szép és állandó idő szokott faggyal következni, ha a délnyugati szél északnyugatira változik, ha a keleti széllel apró hó esik, ha nyugat felől sűrű köd keletkezik. Rossz, általában langy idő következik, ha a keleti, északi szél változik, ha a gödrök bűzösek.
Kiskarácsony, vagyis újév napja már az ókorban is az ajándékozás és jókívánság napja volt. A szokás aztán Európa-szerte elterjedt, így eleinknél is. Galeotto már 1487-ben említi a sztrená-t, vagyis az újévi ajándékot, és prédikált róla Telegdi Miklós is 1580-ban:
"Szokás peniglen a keresztények között, hogy új esztendőben nagy szeretettel köszönnek, és ajándékokat osztogatnak egymásnak."
Az ajándékozás később nálunk a múlt században karácsonyra tolódott át, a jókívánság azonban, újév napjához kötötten, ma is élő szokás.
A moldvai magyaroknál a földműveléssel kapcsolatos jósló-varázsló szokás él. Újév reggelén felkeresik a házakat, és búzát vagy búzán kívül kukorica, napraforgó, rozs, zab, árpa magvát szórják szét, miközben jókívánságokat mondanak: "Adjon isten bő bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát!"; vagy: "Búzával virágozzék kentek házik, s mindörökké virágozzék!" A házigazdától bort, pálinkát, kalácsot, esetleg pénzt kapnak. Újévkor is szokás a gyümölcsfákat megrázni, hogy bőven teremjenek.
Férjjósló nap is újév napja, mert amilyen nevű férfit először meglát a lány, olyan nevű férjre talál a következő esztendőben.
Szokás volt újévkor korán reggel a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek. Aki hajnalban elsőként merített a kútról, úgy vélték, aranyosvizet merít, mely szerencsét hoz. Ebből a vízből a családtagokat is megitatták.
Egyes vidékeken úgy tartották, nem kívánatos újév reggelén az asszony látogató, mert az szerencsétlenséget jelent, ezért a férfiaknak célszerű volt már kora reggel elindulni, hogy kifejezzék jókívánságaikat rokonaiknak, ismerőseiknek.
Más vidékeken viszont úgy gondolták, ha újév napján az első látogató nő, akkor nőstény állatok születnek az évben, ha pedig férfi, akkor hím állatok születnek majd. Közismert szokás, hogy újév napján semmit sem szabad kiadni a házból, mert akkor egész évben minden "kimegy". Jól ismert a baromfihús evésének a tilalma, mert elröpül a szerencse. Halat sem volt tanácsos enni, mert azzal meg elúszik a szerencse. Mind szilveszterkor, mind pedig újév napján disznóhúst és szemes terményeket (lencsét, rizst, kölest) ettek, mert a disznó előtúrja a szerencsét, a sok apró mag pedig pénzbőséget jelentett. Hajdúszoboszlón azonban tilos volt a kása evése, mert attól tartottak, hogy kiütésesek lesznek.
Általában munkatilalom volt, mint a legtöbb jeles napon. Nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni stb. Mosni már karácsony első napjától tilos volt január 2-ig. Nem lehetett mosott, felakasztott ruha a házban, mert - a száradni kitett bőrök példáján - az sok elhullott állatot jelentene a következő évre. Általános hiedelem, hogy ami e napon történik valakivel, az ismétlődik egész évben. Ezért igyekeztek a veszekedéstől is tartózkodni. Úgy tartották, akit ezen a napon megvernek, azt egész esztendőben verni fogják.
Vízkereszttel, háromkirályok napjával fejeződik be január 6-án a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. Hagyományosan ekkor szedik le a karácsonyfa ékességeit, régebben pedig, a hiedelmesebb tájakon, a fát tűzre vetették, nehogy ártó kezekre jusson. Valamikor ezen a napon szokás volt a háromkirályok járása, amelynek első nyomai a XIII. századba vezetnek vissza. A bibliai napkeleti bölcsek példáját követve, három fehérbe öltözött, csákós legényke: Gáspár, Menyhért és Boldizsár állt össze és látogatott házról házra, verses mondókájukkal a háromkirályok napját köszönteni. Amiért természetesen almával, aszalt szilvával meg egy kis pénzzel jutalmazták őket.
Vízkereszt Jézus megkereszt- eléséről kapta a nevét. Ennek emlékére szenteltettek vizet a katolikus vidékeken, amiből aztán egész évre megőriztek egy keveset a házaknál. Behintették vele a szobát, az istállót, a kutat, a tavaszra eltett vetőmagot, és a betegségek gyógyítására is használták.
Vízkereszt sokfelé dologtiltó, férjjósló és szerencsevarázsló nap is volt. Étrendjéhez hozzátartozott a töltött káposzta, a fonott kalács vagy a fánk meg a csöröge. A nap időjárásából következtettek az új esztendő szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre és az emberek egészségi állapotára. "Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhély, az iziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél" - mondták a hegyköz lakói. Az izik: takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár, amit egyes vidékeken fűtésre is szoktak használni. Ha hideg az idő e napon, korai tavaszban reménykedhetünk. Akad olyan jövendölés is, hogy ha ezen a napon süt a nap, még hosszú lesz a tél.
A délvidéki magyar falvakban úgy tartották, ha eső esik, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható, ám ha a kerékvágásban víz fakad, jó termőidőre van kilátás. A hóesésből korai tavaszt, száraz időből zivataros nyarat jósoltak az öregek. Általános vélekedés volt, hogy ha ezen a napon fúj a szél, szerencsés lesz az év. A babonásabb szőlősgazdák a patakokat is megfigyelték, és ha megáradt bennük a "vízkereszt vize", jó és bőséges bortermésre számíthattak. A vidám emberre pedig azt mondták, olyan, mint a napfényes Vízkereszt. "Boldogasszony havában - tanácsolta már a Mátyás királyunk idején megjelent Csíziós könyvecske is - igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájás ellen igen hasznos. Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos ecettel. Eret ne vágass."
Január 17-e, Remete Szent Antal névünnepe. Hűséges remetetársa volt Remete Szent Pálnak. A felső-egyiptomi Komában született 250-ben, hosszú életet élt, hiszen 106 éves korában, 356-ban tért vissza a teremtőjéhez.
Ő a beteg emberek és a beteg állatok patrónusa. A szent ereklyéit a XI. században vitték Franciaországba, ahol megalakult 1095-ben az antoniták rendje. Emléknapját elsősorban a hazai délszlávok ünnepelték, de szórványos adatok előfordulnak a magyarok köréből is. Kultusza a XVI. század végére lehanyatlott, és a hozzá fűződő hagyományok, hiedelmek a Lisszabonban, 1195-ben született Páduai Szent Antal alakjához kapcsolódva éltek tovább, aki afrikai hittérítő és a Ferencesek szerzetének buzgó terjesztője volt. Mivel az ő emléknapja június 13-a, a hiedelmek szerint a Szent Antal tüzének nevezett orbáncot, és más hasonló eredetű betegségeket csak január 17-én és június 13-án lehetett gyógyítani. Egyes vidékeken azt tartották, hogy az orbáncosról úgy lehet levenni a tüzet, hogy az említett napokon három Antal nevű férfi megáll a beteg ágya mellett, és egyszerre szív el egy pipa dohányt, amelynek füstjét a gyógyulni vágyóra fújja.
Január 18-án van Piroska névünnepe, amikor felidézhetjük a hajdani rímes népi megfigyelést: "Piroska napján, ha fagy, negyven napig el sem hagy." Okulván az akkori telek legzordabb időszakából, ezen a napon a földművesek még inkább kímélték az állatokat, a lovakat sem fogták be. Rómában, az Aventinus hegyén áll Prisca ókeresztény vértanú temploma. Claudius császár pogány áldozatra akarta kényszeríteni Priscát, vagy magyarul Piroskát, de ő keresztény létére erre nem volt hajlandó. A császár ezért kivégeztette az Aventinus hegyén. Hazai tekintélyt e névnek Szent László leánya adott, akit szintén Piroskának hívtak.
A történelmi Magyarország egyes déli vidékein január 20-át, Fábián és Sebestyén vértanúk ünnepét, az első tavaszkezdő napnak tartották, merthogy eddig lehetett fát kivágni, utolsó fertályán a holdnak, mivel ekkortól ismét megindul a fákban az életnedv. Az egyház ugyanazon a napon ünnepli, és a litániában is együtt emlegeti a két ókeresztény vértanút, Fábiánt és Sebestyént,
jóllehet valódi közük nincs egymáshoz, legfeljebb annyi, hogy vértanúságuk elszenvedése után mindkettőjüket Rómában, Callistus katakombájában temették el.
Betegséget, sőt a halált is az archaikus hiedelemvilág mind a klasszikus görögöknél (Apolló nyilai) mind pedig az ószövetségi zsidóságnál a nyíl művének tulajdonította. A nyílnak ebből az ősi szimbolikus képzetéből következett, hogy Sebestyén alakjával is kapcsolatba hozták, és a pestis nyila, csapása ellen már a VII. században kérik a hívek az ő oltalmát. Tisztelete mégis a feketehalál (1348) után válik általánossá. Ennek tükröződése, hogy a középkor végén alig van templom, szárnyasoltár, amelyből Sebestyén képe, szobra hiányoznék.
A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. E fogadalom értelmében építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek.
"Vígan egyél és mulasd az esztendő elejét, de Vincére és Pálra vigyázz!" - ajánlották a régi magyar kalendáriumok Boldogasszony, Télhó, avagy a csillagképre is utaló Vízöntő havára. A középkor óta számon tartott ünnep január 21-e, Ágnes napja. Névünnepéhez több időjárási jóslás kapcsolódik: "Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince" - mondogatták sokszor és sokfelé.
Az aragóniai származású Szent Vince Krisztus után 260 és 304 között élt, és hirdette az evangéliumot. 
A Diocletianus császár által elrendelt keresztényüldözés idején, 304-ben fogták el és iszonyú kínzások között végezték ki. Emléknapja, január 22-e ma már elsősorban időjóslóként maradt fenn a néphagyományban. Ilyenkor a szőlőtermelők fürkészik az eget, mert napsütés esetén bő termésre számítanak, míg ha ködös az idő keveset szüretelnek ősszel. Ha napfényes az idő, áldomást is isznak a szent tiszteletére. Régebben viszont, ha az eresz nem csordult meg, hideg vízzel öntötték le Vince szobrát.
Bácskában az ismert rigmust módosították is: "Ha csorog Vince, tele kamra, tele pince." Mások mást figyeltek meg: "Ha csurog Vince, jó bortermés, száraz Vince, kalácstermés." Volt, ahol a jégcsapok hosszúságából a kukoricacsövek várható nagyságára következtettek. A vincellérek pedig Vince-vesszőt metszettek, később a vízben kihajtott rügyek állásából jövendölték meg a várható termőképességet. Szent Vince egyébként már régtől fogva védőszentje egész Európa szőlősgazdáinak. Sok helyen még ma is ismerik a versikét: "Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince, Gabonával pajta, csűr, Mihály így jó édes bort szűr." Vagyis, ha ilyenkor derült-napos az idő, akkor jó lesz a szőlőtermés. A szájhagyományok szerint a szerző egy fűzfapoéta volt, aki egy Vince-napi lakomán, túl sokat ivott a hegy levéből, de a szépen csengő rím is hozzájárulhatott, az egyébként teljesen alaptalan megállapítás fennmaradásához.
"Pálnak fordulása, fél tél elmúlása!" - sóhajtották ilyenkor már több bizakodással a tavaszra is gondolva, a kalendáriumot böngészve a régi öregek. Január 25-e - az őskeresztényeket üldöző Saulból lett 
Szent Pál apostol megtérésének az ünnepe - találóan kapcsolódott össze a népi időjóslással. Hogy tudniillik ezen a napon a tél is ellenkezőjébe fordul, és kifelé ballagva jeget tör, vagy csinál. Se szeri, se száma az erre utaló hajdani jövendöléseknek.
A valamikori veszedelmes járványok szülték a vészjósló megfigyelést is: "Ha Pál fordul köddel, ember meghal döggel." A nyugtalanabb időjárás sem ígért jobb kilátásokat: "Hogyha szeles Pál-fordulás, akkor lészen hadakozás." Babonásabb helyeken nem elégedtek meg a regulák jóslataival, a kíváncsi mámikák úgynevezett Pál-pogácsát sütöttek. Annyi darabot, ahány tagja volt a családnak. Mindegyik pogácsába egy-egy lúdtollat tűztek, és akinek a pogácsáján sütés közben a toll-életjel megégett, az bizony - legalábbis a kíméletlenebb vénasszonyok szerint - még abban az évben búcsút mondhatott az árnyékvilágnak. A jó termést elősegítendő ajánlatos ilyenkor a hagymadugványos tarisznyát leemelni a fogasról, és megfordítva visszaakasztani, mert akkor nem magzik fel a hagyma, és a ludak fenekét is illik megpiszkálni, hogy szaporábban tojjanak.
Kevésbé közismert tény, hogy a gyertyaszentelő napjához fűződő "medvejóslat" eredetileg szintén Pál napjához kapcsolódott. "Ha Pál-fordulókor a medve kijön téli menedékéből - állították Baranyában a múlt század közepén is - és meglátja, hogy süt a nap, akkor még visszasomfordál, mert annyi hideg nap lesz a kitavaszodásig, mint amennyi az esztendőből már elmúlt." A délvidéken a régi öregek így fohászkodtak jórafordító Pálhoz: "Inkább farkas ordítson be, mint hogy jó idő legyen." Mert akkor, a tapasztalások szerint, akár meg is számlálhatták a kivénhedt tél utolsó napjait.
(Köszönet a Szoboszlói képeskönyv gondozóinak!)