Őrvidéki szél
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
Február - Böjtelő hava
Télutó - Jégbontó hava - Szarvastor hava
Február a rómaiaknál a legősibb időkben az utolsó hónap volt, záró napja pedig Terminus, tehát a végzés, a befejezés ünnepe. Ez magyarázza, hogy részben a halállal, részben a termékenységgel kapcsolatos kultuszok fűződnek ehhez az időszakhoz, és általában az engesztelés hónapjaként tartották számon az ókorban. Ovidius a Római naptárban részletesen leírja a februári ünnepeket és a velük kapcsolatos mitológiát. A hónap nevének eredetére is magyarázatot ad: februa néven neveztek minden olyan anyagot, amellyel a tisztító szertartásokat végezték.
A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, "tisztulás" szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. A február eredetileg hiányzott a régi tízhónapos római évből, Numa Pompilius függesztette hozzá.
A csíziók könyve szerint "felkészülünk a tavaszi munkákra, ha az olvadás beáll, a víznek szabad folyást nyitunk. A gyümölcsösben az egymást sikló ágakat lemessük, hernyófészkeket irtjuk. Tehenek borjadzásakor gyakran és bőven kell almozni. Ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik az idő, hideg lészen, de ha keményen fagy, vége a télnek. Ugyanígy Üszögös Péter és Mátyás napján."
Népi megfigyelések:
- ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni
- ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni
- Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja
Jeles napok februárban:
Gyertyaszentelő (február 02.)
Balázsolás (február 03.)
Ágota napja (február 05.)
Dorottya napja (február 06.)
Apollónia napja (február 09.)
Skolasztika (február 10.)
Elek napja (február 11.)
Bálint napja (február 14.)
Húshagyókedd (február 15.)
Hamvazószerda (február 16.)
Zsuzsanna napja (február 19.)
Üszögös Szent Péter (február 22.)
Jégtörő Mátyás (február 25.)
Február régi magyar (katolikus) neve Böjtelő hava, jelezvén a farsang utáni és húsvét előtti időszakot. A meteorológusok Télutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Jégbontó havának nevezik, eleink pedig (az Avisura szerint) Szarvastor havának nevezték februárt. A Nap a Halak jegyébe lép.
Népi mondóka
Gyertyaszentelő melege
sok hó a jégnek előjele
Gyertyaszentelő hidege
Koratavasznak előhírnöke.
Jeget olvaszt Mátyás, hogyha talál
S ha nem talál, akkor bizony csinál.
Ha derűs a Román napja
Ég áldását bőven adja.
Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Szép és állandó idő következik, ha délkeleti szelek vannak, ha a Hold igen fehér, ha az esti pír igen magasra terjed a nyugati égen.
Rossz vagy lágy idő lesz, ha nyugati szelek vannak, ha huzamosabb hideg után a hó jégalakban esik, amit könnyű észrevenni, midőn az ablakhoz csapódik.
A keresztény ünnepi kalendáriumban e hónap kiemelkedő napjai közé tartozik február 2., gyertyaszentelő Boldogasszony, másként Mária tisztulása. Ennek a tavaszkezdő napnak fontos szerepe van a zsidó és a keresztény mitológiában is, hiszen jelképesen a megújuló és újrakezdhető világ szimbólumait találjuk bennük. A katolikus templomokban a nagymise előtt ezen a napon gyertyát szentelnek, amely jelképezi az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángjait. A szentelt gyertya egyike a legrégebbi hazai szentelményeknek.
A magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a tűznél szentelték meg a gyertyát, amit aztán a későbbi századokban is gondosan őriztek a sublótban és a ládafiában, vagy a szentképek rámái mögé erősítetve. Régen minden katolikus falusi házban volt szentelt gyertya, aminek nagy szerepet tulajdonítottak az emberi élet során, a bölcsőtől a koporsóig. Gyakran vihar idején gyújtották meg, védelmező céllal. De égett, ha beteg volt a családban, befalazták az új ház falába, a haldokló kezébe is ezt adták. A gyerekágyas anya szobájában is ez égett éjjel-nappal, egészen a keresztelőig, "nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék".
Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.
Szent Balázs püspök a legenda szerint egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg, aki halszálkától fuldoklott. Ezért egyes vidékeken a balázsolást "torkoskodásnak" vagy "toroknyomásnak" is nevezik. Néhány vidéken almát szentelnek ezen a napon, amit később torokfájás gyógyítására használnak. Régebben borszentelést is végeztek Balázs napján, és a Balázs-bor is szentelménynek számított. Az áldás alatt mormolt szavaknak a néphit rendkívüli erőt tulajdonított, ezért a férfiak sokfelé így imádkoztak: "Ments meg uram engem a torokfájástól, a kígyómarástól, de főleg a rossz asszonyoktól".
Balázs napja már inkább illeszkedik a farsangi vígságok sorába, hiszen akik ünnepelnek ilyenkor, azok maguk is minden csínyre hajlandók. 
A diákok, a sok alkalmi csibészség mellett védőszentjük napján kéregettek maguknak és mesterüknek - a magister kamrája régebben is kongott az ürességtől, akárcsak a diákgyomor.
Szent Balázs egyike a tizennégy segítő szentnek, és a torokfájás mellett sok testi nyavalya gyógyítója is. Tisztelete a XIV. századi pestisjárvány óta ismert, és tegyük hozzá nem véletlenül, mert a fekete halál kezdeti tüneteiben torokfájással, majd fulladási rohamokkal jelentkezik. Balázs napja gonoszűzésre is alkalmas volt. Baranyában úgy tartották, hogy ha ekkor eső támad, a nyár elején elveri a jég a termést.
Szent Ágota napján, február 5-én már a lassan csak-csak közelgő tavaszi munka előkészületeire összpontosult a gazdaember figyelme. Ennek első lépéseként igyekeztek rendet teremteni a portán, körülsöpörték a házat, az ólakat, hogy elűzzék a házi férgeket, a Szent Ágotához címzett imádságos cédulák pedig a tűz ellen nyújtottak védelmet. Az időjárással kapcsolatos hiedelem főleg a délvidéki magyaroknál terjedt el: "Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja" - mondták, és bíztak abban, hogy hamarosan megenyhül az idő.
Dorottya napja, február 6-a ismét csak a vigasságoké és az időjárásjóslásé. A népi regulák szerint: "Ha Dorottya még szorítja, Julianna tágítja" - vagyis a megfigyelések szerint a hideg még hidegebb lehet, de ugyanez történhet a meleggel is.
A Csíziók a Vízöntő jegyben született leányokról azt írja: "a mely leány a Vízöntő-jegy alatt születik, kevély, minden embert becsmérlő, sokat szóló, férjét gyakorta megcsúfolja, jól megtanított, eszes lesz, a lapoczkáján vagy orcáján jegy lesz..."
A Vízöntő jegyben "jó eret vágatni, orvosolni, vénekkel barátkozni, házasulni, jégen járni, madarászni, borotválkozni, adósságot behajtani és haszonra való dolgokat kezdeni".
Krisztus után a III. században élt Apollónia, a szép fiatal szűz, aki dacolva minden veszéllyel, hű maradt hitéhez, sőt, kisebb-nagyobb közösségekben hirdette az evangéliumot. Végül menekülni kényszerült a keresztényüldözők elől, akik Alexandriában elfogták, és Krisztus után 249-ben fogait kitörték, majd máglyahalálra vetették. Apollónia a néphitben a fogfájósok védőszentje. Emléknapján - február 9-én - a hozzá írt imádságos cédulák és az elmondott imák hatására a fájós fogakat meggyógyítja.
Több olyan, erre az időszakra eső névnap is hiányzik már modern korunk naptárából, amelyeket csak a népi hagyományokat őrző kalendárium tart számon. Közéjük tartozik - február 10-én - a hajdan oly népszerű Skolasztika napja. Az előrelátó gazdák ekkor választották ki és vágták le a márciusi gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén felhasznált oltóágat: "Mivel a föld és a növények nedvei olyan megállíthatatlan akarat hatására kezdenek el ilyenkortályt mozogni, mint a Szent Benedek ikertestvérének, Skolasztikának könnyeit követő eső." Történt ugyanis Krisztus után 543-ban, hogy a szent életű báty a szokásos éves látogatását tette Piombariolában, édes ikerhúgánál. A kolostorban nem kívánt egész éjszakára ott maradni, Skolasztika kérése ellenére hajthatatlan maradt, de amikor az imádkozni kezdett, olyan égzengés és vihar támadt, hogy távozni nem lehetett. A könnyek Isten akaratát tükrözték - a legenda szerint - hiszen akkor látták egymást utoljára.
A csíkgyergyói székely hegyi pásztorok ezen a napon tartották a kígyók ünnepét, mert hitük szerint ekkor bújnak elő a csúszómászók. Ezért a nap dologtiltó és gonoszjáró napnak számított. Előestéjén pásztortüzekkel riogatták a gonosz ártalmakat, és köszöntötték a reményeik szerint közelgő tavaszt.
A kígyók - miképpen a csúszómászók - mindig is undort keltettek, nem véletlenül még mózesi tiltás is van arra, hogy húsukat a zsidók nem fogyaszthatják. A kígyó mint jelkép már az Ádám-Éva legendában is megtalálható, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy ábrázolása a templom építkezéseknél mindig csak a külső falon jelenhetett meg. Az ok a "kint" és "bent", a "rossz" és a "jó" ellentétének a kifejezésére való törekvés volt. Bévül csak a tiszta, megszentelt jelképek foglalhatnak helyet, és így a bűnök - a kígyó, vagy a hét főbűn - megjelenítése is csak a falakon kívülre kerülhetett. Az ablakrácsok gyakorta csavart, "kígyózó" formája is erre a szimbolikus értelemre utal, mintegy kirekesztve a belső térből a rosszat.
A tavaszvárás gondolata kapcsolódik Szent Bálint pap és vértanú - február 14-én esedékes - régi, jeles névünnepéhez. A néphiedelem szerint ekkor tartják menyegzőjüket a madarak, párosodnak a verebek. A Bálint-napi időjárásból - száraz hideg esetén - jó termésre következtettek. A gazdaasszonyok jó alkalomnak tartották ezt a napot a kotlóstyúk-ültetésre, míg a férfinép szerint az ekkor ültetett facsemete bizonyosan megered.
A húshagyókedd a nagyböjt előtti utolsó nap a farsangi mulatságok csúcspontja. Dalolni, táncolni azonban csak éjfélig szabad. Az ilyenkor tartott vigalmakban nagyokat kell ugrani, hogy nagyra nőjön a kender. Húshagyókedden tanácsos lemorzsolni a vetni való kukoricát és megmetszeni egy-egy tőkét a szőlő négy sarkán. Ma még mindenki jóllakhat farsangi fánkkal, kocsonyával.
Ez a nap a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak első napja, megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. A VII. századtól vált szokássá a bűnbánati felkészülés.
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje, illetve egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak neki. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek.
Hamvazószerdát másként böjtfogószerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik.
Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.
A néphit szerint, ha ekkor magasan száll a pacsirta, hamarosan megjön a jó idő, és ha reptében még énekel is, akkor már biztosra vehető, hogy itt a szép kikelet. A délvidéken a megcsorduló eresz jó termést jövendöl. Szép idő esetén, e napon már sokfelé elkezdték a tavaszi szántó-vető munkák előkészületeit. Egy héber legenda szerint a szépségéről és jámborságáról ismert Zsuzsannát, akit tolakodó udvarlói a fürdőben megleptek, házasságtörés miatt perbe fogták, és halálra ítélték. Mivel férje nagyon szerette hitvesét, a legjobb jogtudóst kereste fel, hogy az asszonyt megmentse. Az ifjú és éles elméjű Dániel bíró beváltotta a hozzá fűzött reményeket: bebizonyította Zsuzsanna ártatlanságát, és vádlóit juttatta halálbüntetésre.
A télbe fáradt hajdani öregek február 22-ét, Üszögös Szent Péter neve napját, mint jeles napot tartották számon. "Amilyen némű Péter urunk estélye, olyan idő lészen negyven napig" - állította a 300 évvel ezelőtti lőcsei kalendárium. "Ha éjjel meg nem fagy, tovább se félj a fagytul" - mondogatták. Hogy miért kapta Szent Péter az üszögös jelzőt? A néphit szerint, ha ezen a napon csapkodó eső esik, vagy ködös az idő, bizonyosan megüszkösödik a búza. Szántani sem volt szabad ilyenkor, sőt, mert szerencsétlen napnak tartották, semmi fontos dologba nem volt érdemes belekezdeni.
Mellesleg az átkos "üszög" kifejezés afféle félreértésből került a jeles szent neve elé. A galileai tengeren halászó Simonból előbb Jézus egyik követője lett, később Péter néven apostol, a szentírásban mint az apostolok fejedelme szerepel. A február 22-én tartott apostoli székfoglalójának emléknapján a rómaiak nagy ünnepségeket rendeztek. Később a keresztény egyház is elrendelte e nap megünneplését. Elnevezése a magyar néphitben a középkori fordítás - Szent Pétör ü székössége - elhallásából származik. Egyes helyeken ezen a napon semmilyen munkához nem fogtak, nem nyúltak lisztbe, mert üszögös lesz a búza, nem ültettek tyúkot, mert megfeketedik a tojás... "Péter üti az üszögöt, jön a melegebb üdő" - mondogatták.
A február végi jeles napok közül talán a legismertebb 24-e, Mátyás, a jégtörő, aki vagy meghozza, vagy megtöri a jeget. "Ha nincs, jeget csinál, Elrontja, bontja, ha talál, A jeget olvasztja Mátyás, Töri, és rajta likat ás..." - többek között így emlékeztettek a réges-régi magyar kalendáriumok télutó havának ma is nagyon népszerű időjóslatára. Van egy szólásunk is, miszerint: Mátyás, Gergely két rossz ember - ami arra utal, hogy legtöbbször hideg, szeles idő szokott lenni ezen a két napon. A népi megfigyelés szerint a Mátyás-napi hideg jó termést, a szél kevés tojást jósol. A halászok, ha ezen a napon bárminemű halat fogtak, azt Mátyás csukájának nevezték, és ez egész évre szerencsét jelentett, bő zsákmányban reménykedhettek. Egyes vidékeken a Mátyás-napi libatojást megjelölték, vagy nem is költették ki, mert úgy tartották, hogy az e tojásból kikelt liba szerencsétlenséget hoz, de lehet, hogy hibás vagy nyomorék lesz. Jégtörő Mátyás napjához - az ismert és említett hiedelmek mellett - több babonaság is kapcsolódott. Ha nem esett a hó, vagy eső ezen a napon, akkor a Szeged környéki öregasszonyok harmatot szedtek. A harmatos lepedőt a tehénre terítették, hogy jól tejeljen, és mindig tele legyen a sajtár, vagy ahogy a Dunántúlon sokfelé mondták, a zséter.