A burgenlandi magyarság földrajzi elhelyezkedése

Burgenland Ausztria legifjabb tartománya. Területe 3966 km2. 2001- ben 277.569 lakosa volt, népsűrűsége (69,98 lakos/km2) jóval az osztrák átlag alatt van (96,1). Járásai közül - Kismartoni (Eisenstadt), Németújvári (Güssing), Gyanafalvi (Jennersdorf), Nagymartoni (Mattersburg), Nezsideri (Neusiedl am See), Felsőpulyai (Oberpullendorf) és Felsőőri (Oberwart) járás - mindegyik határos Magyarországgal, míg Szlovéniával csak a Gyanafalvi járás. Tartományi székhelye Kismarton (Eisenstadt), Ruszt (Rust) mellett szabad városi státusszal is rendelkeztek.

A Sopronhoz közeli négy kilométeres beszűkülése földrajzilag két részre osztja Ausztria legkeletibb tartományát. A déli rész erdőkben gazdag dombvidék. Itt található Burgenland legmagasabb pontja is: a Kőszegi-hegység (Günser Gebirge) részét képező Írottkő (Geschriebenstein) - 884m. Az északi fele, a Fertő tó körül, igen termékeny síkság (szőlő). Északnyugaton a Lajta folyó és a Lajta-hegység képezi a határt. Burgenland jelesebb néprajzi tájegységei a Fertő-vidék és a Hanság, illetve a Felső-Őrség. Struktúráját tekintve Burgenland egésze főleg agrárrégió. Jelentősebb iparágak: élelmiszer- és fogyasztási cikk-, textil-, díszkő- (nemesszerpentin), elektromos-, gép- és vegyipar. Ezenfelül egyre jelentősebbé válik a nyári turizmus és a számos termálfürdőre épülő gyógyturizmus.

Az éghajlat kontinentális: a nyarak szárazak, melegek, a telek hószegények.

Burgenlandban statisztikailag minden 50-ik lakos magyar kisebbséginek számít. Területi megoszlásuk viszont igen heterogén. Hivatalos népszámlálások az Osztrák Statisztikai Hivatal részéről 10 évenként történnek. Az utolsó 2001-ben volt. Ennek tükrében 156 burgenlandi településen él magyar nyelvet ill. magyart és németet egyben használó kisebbségi. Abszolút számban kifejezve ez 4704 állandó lakóhelyű burgenlandi lakost jelent. A hivatalos statisztikákban ez a szám jelenik meg. (Ezzel kapcsolatban érdemes arra kitérni, hogy a Statisztikai Hivatal a „használati nyelvet” kérdi, s ennek értelmezése nagyon különböző lehet. Ahogy majd a demográfiával foglalkozó fejezetben látni fogjuk, egyéb felmérések tágabban értelmezik a kisebbség fogalmát, és a nyelvtudást veszik alapul. Értelemszerűen a két különböző típusú felmérés a magyarság létszámára vonatkozóan eltérő adatokat mutat ki. Első fejezetünkben kizárólag a Statisztikai Hivatal adataira támaszkodunk.)

A következő táblázat járásokra bontva mutatja be a burgenlandi magyarságot. Az adatok feldolgozottsági fokától függően jelenleg az 1991 évi népszámlálás alapján tárgyaljuk a kisebbség összetételét és eloszlását.

A burgenlandi lakosság nyelvhasználat szerinti bontása
az 1991-es népszámlálás alapján

1991-ben Burgenlandban a Statisztikai Hivatal szerint 5418 kisebbségi magyar élt. Ez az összlakosság 2%-a. Ahogy láthatjuk, a magyarság túlnyomó része (63%) a Felsőőri és Felsőpulyai járásban él. Ezen felül még a Nezsideri járás emelkedik ki 15%-os részaránnyal. A fennmaradó 22% a két város és a négy fennmaradó járás területén oszlik meg (itt főleg a Nagymartoni járás emelkedik ki).

Ha a három említett legfontosabb járást településekre bontjuk, akkor kitűnik, hogy még inkább koncentrálódik a kép.

A Felsőőri járáson belül főleg maga Felsőőr városa, majd Alsóőr és ezenfelül a vörösvári közigazgatáshoz tartozó Őriszigeten található kiemelkedő kisebbségi részesedés (a Felsőőri járási kisebbség 79%-a). Ezen belül is kiemelt szerepet kap Alsóőr, mivel ez az egyedüli osztrák település, ahol a lakosság többségben magyar kisebbségi. A Felsőőri járás további 26 településére összesen csupán 21%-os magyarsági részesedés jut. A Felsőpulyai járás főleg magát Felsőpulyát jelenti, itt lakik a járás magyarságának 60%-a. A fennmaradó 40% összesen 26 településre oszlik szét. Itt a magyarság tehát már jóval szétszórtabb. A Nezsideri járás mutatja végül a legdifferenciáltabb képet. Itt még nagyobb a szóródás. Ha a határt 50 fő felett húzzuk meg, akkor csak Boldogasszonyt (Frauenkirchen), magát Nezsider várost (Neusiedl am See), Pándorfalut (Parndorf) és Mosontarcsát (Andau) lehet említeni 215, 95, 84, 64 lélekszámmal. Itt a kisebbség többsége (60%) feloszlik a fennmaradó 23 településre.

Összefoglalásként tehát elmondható, hogy a burgenlandi magyar kisebbség főleg az őrségi régióra (Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget) és Felsőpulyára koncentrálódik. Itt él a magyarság kétharmada. Itt is alakultak ki hagyományai, szervezett keretei, kulturális intézményei és kisebbségi öntudata.

 

Történelmi áttekintés

Ha az 1910-es közigazgatási beosztást vesszük alapul, akkor az elcsatolás Moson, Sopron és Vas vármegyék 13 körzetét érintette. Moson vármegyéből a Nezsideri, Sopronból a Felsőpulyai, Kismartoni és Nagymartoni, Vas megyéből a Felsőőri, Gyanafalvi és Németújvári járás került teljes egészében Ausztriához. Kismartont és Rusztot (mint városi jogú településeket) beleértve, az elcsatolás 327 települést érintett: 28 Moson megyeit, 104 Sopron megyeit és 195 Vas megyeit. Ez a határvidéki járások településeinek 60 %-át jelentette. Az első népszámlálás osztrák oldalon 1923. márc. 7-én történt, és 286 179 burgenlandi lakost mutatott ki. Ez 8958 fővel volt kevesebb, mint az 1920-ban végzett népszámlálás eredménye.

Magyarul 1920-ban 78 998 ember tudott, ez 26,8% volt. Magyar nemzetiségűnek viszont akkor is már csak 8,4% számított. Ez 1923-ra 5,3%-ra esett vissza. Miután megalakult Burgenland mint tartomány, elkezdődtek a strukturális átalakítások. Bevezették az osztrák joghatóságot és igazságszolgáltatást, a környező tartományokból új hivatalnoki réteg látta el a tartomány ügyeit. Az évszázadokon át honos népcsoportok, amelyek a különböző vallási hovatartozás ellenére mai napig is békében és egymás iránti toleranciában élnek, szemben találták magukat egy új kihívással. A lakosság eddigi orientálódása főleg kelet felé irányult. Most át kellett szerveződni nyugat felé. Az új határ a vidéket elcsatolta a városoktól: Magyaróvár (Ungarisch-Altenburg), Sopron (Ödenburg), Kőszeg (Güns), Szombathely (Steinamanger), Szentgotthárd (St. Gotthard) Magyarországnál maradtak.

Az új Burgenlandban nem léteztek nagyobb városok, a legnagyobb települések Kismarton (4714 lakos), Felsőőr (4162 lakos), Rohonc (3772 lakos), Köpcsény (3162 lakos), Pándorfalu (3161 lakos) és Lajtaújfalu (3029 lakos) voltak. A vidékies jellegű régióban csak csekély ipar létezett. Mivel a nyilvános közlekedés főleg keletnyugat irányultságú volt, a dolgozók korábban igen könnyen el tudták érni a nagyobb magyarországi városokat. Most inkább az északdéli infrastruktúra kiépítésére kellett összpontosítani. Kulturális és oktatásügyi téren is nyugat felé kellett orientálódni. A felsőoktatási intézmények is magyar területen maradtak. Most Bécs és Grác lett az új tudományos és kultúrális csomópont. Ha pontosabban megvizsgáljuk az akkori burgenlandi magyarságot, akkor három csoportra oszthatjuk őket: a majorságok bérmunkásai, a közalkalmazotti réteg és végül a legjelentősebb és ma is meghatározó szerepet játszó közösség, az őrségi határőrök utódjai.

1. A majorságok bérmunkássága

Az 1910-es népszámlálás a Nezsideri járásban 6977 magyar kisebbségit állapított meg. Ez az akkori lakosság 15,1%-át képezte. Ez a számadat 1920-ban 6930 lakos, ill. 14,3% volt. E mutató 1991-re 987 lakosra esett vissza. Talán már ez is sejteti, hogy a magyar kisebbség a Nezsideri járásban döntően különbözött az egyéb járások magyarságától. A 19. században ugyanis a nagy urasági gazdaságokon majorságok alakultak ki. Ezen nagybirtokok munkaerőszükségletének kielégítésére Kapuvár és Pozsony környékéről nagy létszámú betelepítések történtek. A legnagyobb birtokok az Esterházy család tulajdonában voltak. Így pl. Kleilehof, Paulhof, Apetlonerhof. A Batthyány család délebbre fekvő gazdaságokat birtokolt, Rohonc (Rechnitz), Csajta (Schachendorf) és Ligvánd (Nebersdorf) környékén. Ezek a munkások a második világháború utáni gazdasági helyzet miatt kivándoroltak. Ma már csak elvétve találkozhatunk hajdani majorsági munkások utódjaival.

2. Közalkalmazottak

1921 előtt Magyarország területéről sok hivatalnok, katona, vasutas ill. egyéb munkás telepedett le a mai Burgenland csomópontjai körül. Ezenkívül sok orvos, tanár, jogász és majorsági hivatali alkalmazott is. Vonzáskörzetüket főként az akkori adminisztrációs csomópontok képezték. A felsőiskolai végzettségűek magyarországi intézményekben szerezték diplomájukat és, ezzel az anyaországi kulturális identitásukat is magukkal hozták. Rajtuk kívül a honos értelmiségiek túlnyomó többsége is még magyar iskolákban szerezte végzettségét. 1921 után azonban - főleg gazdasági okokból - ezek a bevándorlók ismét hazatértek Magyarországra.

3. Őrségi határőrök

A Lech-mezei események (955) után, a magyar államrend védelmére a nyitott nyugati területeken ún. határőrtelepüléseket létesítettek. Ez a védelmi rendszer már akkor is a belső településektől külön, egy parlagszerű előterepen működött. Korai dokumentumokból értesülünk „spiculatores” és „sagittarii” elnevezésükről, magyarul „őrök” és „lövők”. Néhány helységnév, mint Alsólövő (Unterschützen), Felsőlövő (Oberschützen), Őrisziget (Sziget i. d. Wart), Alsóőr (Unterwart) és Felsőőr (Oberwart), még ma is emlékeztetnek ezekre a kezdetekre. Az egykori határőrségi hálózat azonban sokkal sűrűbb volt, mint ezt ma eme néhány magyar település sugallná.

A magyar határőrök gyorsan privilegizált helyzetbe is jutottak és kisnemesekké nyilvánították őket. (Sok utódjuk még ma is büszkeséggel emlegeti őrségi kisnemes elődeit. Alsóőr példáját véve, abból az időből származnak ezek a ma is meglévő családnevek: Balikó, Balla, Benedek, Benkő, Deáki, Farkas, Gaál, Gangoly, Györög, Heritz, Gyáki, Kelemen, Leéb, Moór, Német, Paál, Palank, Seper, Szabó, Takács, Zarka.) Később biztonságosabbnak bizonyult a határt várak létesítésével őrizni. Több új várúr kíséretében német telepesek is bejöttek az országba. Mivel a török háborúk a magyar lakosságnál nagy veszteségeket okoztak, elmaradt az Őrség utánpótlása is. Így a német lakosság egyre nagyobb szerephez jutott. Ennek megfelelően egyre több helység német elnevezést kapott. Nem sokkal ezután horvát bevándorlók is érkeztek és új élettel töltötték meg a török háborúk által szétrombolt településeket az északi területeken. Ez főleg a törökök első bécsi hadjárata után történt (1529). A mai Felsőőri és Felsőpulyai járásoknál viszont Kőszeg (Güns) város ostromlása után, 1532-t követően. (A horvátok még ma is a határ mindkét oldalán megtalálhatók és azonos nyelvjárással is beszélnek.) A magyar települések ezáltal elvesztették a közvetlen területi összeköttetést az anyaországgal és immár négyszázötven éve nyelvszigetszerűen élnek. Kisnemesi voltukból kifolyólag az őrségi magyarok leginkább saját belső ügyeikkel és közösségükkel voltak elfoglalva, s ez is hozzásegített ahhoz, hogy bár a mai napig megőrizték nyelvhasználatukat, és kialakult egy sajátos nyelvjárásuk, de erősen el is szigetelődtek. (Például a házasságkötés kívülállóval, a huszadik század második feléig is kivételnek számított!) Ez a szociológiai jelenség évszázadokon át egy mély függetlenségtudatot eredményezett az őrségi lakosság körében. Ez a tulajdonságuk kötelezte el őket először Rákóczi, majd 1848-ban Kossuth oldalán az anyaország függetlenségéért is harcolni. Kiváló példa erre Szíj György református lelkész, aki híveivel az 1848-49-es szabadságharcban a Habsburgok ellen harcolt. A 19. század végétől azonban a lakosság erős fogyását figyelhetjük meg. Egyrészt az iparosítás eredményeként a helyi kézművesek egyre inkább háttérbe szorultak. Másrészt a kisbirtokosok személyes birtokukat nem tudták tovább felaprózni. Ezen okok folytán nemcsak a születések száma esett vissza, hanem számottevő elvándorlásra is sor került. A lakosság létszáma tehát csökkent. Ezen még az sem tudott enyhíteni, hogy 1921 előtt Felsőőrött és Felsőpulyán számos új hivatal alakult. Az új hivatalnoki réteg nem jelentett számottevő növekedést az évszázadok óta honos magyarság számára, idegeneknek tekintették őket. Az 1921 utáni „bevándorlás” is inkább asszimilációt eredményezett, mint gazdagítást. Mivel azonban az egyházi iskolákban továbbra is fennmaradt a magyar oktatási nyelv, és az állam nem avatkozott be a volt őrségi települések kultúrájába, a kisebbség meg tudta őrizni identitását. 1938-ban azonban a német bevonulással nemcsak az egyházi iskolákat államosították, hanem a magyar nyelv oktatását is megszüntették. Egy ideig még az őrségi lakosság Ukrajnába való áttelepítésének gondolata is felmerült, hogy ezzel helyet teremtsenek a Dél-Tirolból betelepítendő „nagynémet” polgároknak. A második világháború a burgenlandi magyar kisebbség körében is sok áldozatot követelt. A lakosság létszáma a felére csökkent: 1934-ben még 10 442 magyar kisebbségit számoltak, 1951-ben pedig csak 5251-et. A háború utáni időszak ezen a területen is stabilitást hozott. (Mint majd a következő fejezetben közelebbről is megvizsgáljuk, a magyarság létszáma azóta csak igen kis mértékben ingadozott.) A anyaországi kommunista rendszerváltás, a vasfüggöny és az ezzel együtt járó határszigor azonban kemény megpróbáltatásnak bizonyult a burgenlandi magyarság számára is. A szinte évszázados gyakorlatnak megfelelően, most is a magyar kultúrkörtől jóformán teljesen elkülönítve kényszerültek identitásuk megőrzésére. Osztrák oldalról nemcsak a magyar nyelvű iskolákat alakították át kétnyelvűekké, hanem érthetően, igen nagy óvatossággal és vigyázatosággal figyelték a kisebbség tevékenységét. Egyedül az egyházi közösségek bizonyultak képesnek arra, hogy a kisebbségi kulturális sajátosságokat megőrizzék. 1968. nemcsak Magyarország számára, hanem kisebbségünknek is fellendülést hozott. Megalakult a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület, amely elkezdte koordinálni a kisebbségi települések kulurális munkáját. Osztrák oldalról a magyar kisebbség népcsoportként való hivatalos elismerése is megtörtént, és azóta is a Kultúregyesület látja el a magyar népcsoport kizárólagos jogú képviseletét az osztrák hatóságok felé. Az 1976-os népcsoporttörvény szerint megalakult a Nemzetiségi Tanács, amely a mai napig eredményes munkát végez az osztrák kancellári hivatalnál, s amelybe a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület is küld képviselőt. Az anyaországi rendszerváltás, Magyarország világviszonylatban is jelentős gazdaságnövekedése az új évezred elején, az egyesülő Európa lehetőségei, valamint a minél nagyobb hangsúlyhoz jutó európai regionalizmus szinte történelmileg egyedülálló esélyt és fellendülési lehetőséget kínál a burgenlandi magyarok számára is.

 

Gazdaság és idegenforgalom

Magyar vállalkozások helye, jelentõsége a régióban

Az õrségi határõrök egykor gazdálkodók és álattenyésztõk, juhászok voltak. A 19-20. század fordulóján az agrárbirtokok örökösödési felosztások következtében egyre kisebbek lettek, úgyhogy birtokosaikat alig tudták eltartani. Ekkor indult meg a kivándorlás, új lehetõségek keresésére. Az itthonmaradottak más megélhetési források után néztek, új foglalkozások felé fordultak és sokan iparosokká és kereskedõkké váltak. Egyfajta közvetítõ szerep is megfigyelhetõ volt. Voltak, akik mint fuvarosak fát szállítottak az Alpok erdeibõl Dunántúlra, és helyette bort hoztak vissza. Mivel a fuvarosoknak lovakra volt szükségük, fellendült a lovak tenyésztése. Az õrségi lótenyésztõk igen eredményesek voltak. A helyi kézmûvesség is újra lendületet vett. Elkezdtek szövéssel foglalkozni, agyagárukat, késeket készítettek, kosarakat fontak, táskákat kötöttek, többen seprûkötéssel foglalkoztak. Miután a nyugat-magyarországi megyék elcsatolt részei Ausztriához kerültek, a nagy világgazdasági válság megint nagyszámú falusi lakost arra kényszerített, hogy tengerentúlon keressen új hazát és megélhetõségi lehetõséget. A második világháború után az örökölt gazdasági struktúrák végleg feloldódtak. Ahogy már említettük, Burgenlandra nem voltak jellemzõek nagy városi csomópontok. Ezek Magyarország területén maradtak. A falusi közösségek eddigi élete megváltozott. Elõnyösebb és hasznosabb lett munkát vállalni a városokban, mint otthon a gazdasági birtokon dolgozni. Sok munkás magával is vitte családját a nagyvárosokba (elsõsorban Bécs és Grác), vagy a városok környékére.

Ez is hozzájárult többek között ahhoz, hogy a magyar községek lakosságának a száma majdnem a felére csökkent. A falusi kézmûves üzemek hátrányos helyzetbe kerültek. Sok malom, asztalos- és kovácsüzem, sõt, még számos bolt is fölöslegessé vált. Sok ilyen üzemet be kellett zárni. Csak kevés gazdasági üzem maradt az egyes falvakban. Áruházak, szupermarketek nyíltak meg.

 

A második világháború utáni magyarországi gazdaságpolitika sem volt alkalmas arra, hogy Burgenland gazdaságának kedvezzen. A szakértõk többsége egyetért abban, hogy Burgenland gazdaságpolitikai fejlesztésé hosszú idõn át tudatosan vissza is tartották. Túlságosan jelen volt a kommunista terjeszkedési ideológiától való félelem. Így Ausztria legkeletibb tartománya egészen a magyar rendszerváltásig és Ausztria EU-csatlakozásáig a legelmaradottabb és leginkább szubvenciókra szoruló régiója maradt. Ezt az úniós szervek is elismerték és Burgenland Ausztria EU-tagsága óta különösen kimagasló felzárkózási támogatásokban részesül az úniós strukturális alapokból (Ziel-1-Gebiet = elsõdleges célterület). Ennek és a magyarországi rendszerváltásnak köszönhetõen az utóbbi években erõsen fellendült a burgenlandi gazdaság. Sok kisvállalkozásból középvállalat lett, számos projektet létesítettek (fõleg idegenforgalmi területen), kereset mutatkozik magyarul tudók iránt, a kelet-nyugati infrastruktúra fejlesztését elsõdleges fontosságúnak nyilvánították és külön támogatásban részesülnek a határmenti együttmûködések is. Idegenforgalmi fejlesztésként számos új termálfürdõ, sportlétesítmény, szálloda, szabadidõ- és élménypark létesült ill. bõvült. Nagyobb jelentõséget kapott a minõségi „családi” turizmus is, fõleg Észak-Burgenlandban. A térség magyar kisebbségi vállalkozóinak leginkább kisvállalataik vannak. Sok magyar kisebbségi dolgozik azonban prosperáló burgenlandi középvállalatoknál részben felelõs vezetõi pozícióban is. Az Õrség, Felsõpulya ill. az egyéb nagyobb magyar közösségek települései nem jelentõs idegenforgalmi területek. Sok vonzáskörzet és létesítmény azonban közvetlen közelükben helyezkedik el. Ezeken a területeken számos kisebbségi vendéglõst és panzióst is találhatunk.

 

Oktatás

Óvodák

Ezt a területet az 1990-es óvodatörvény szabályozza. A német mellett a magyar nyelvet a felsőpulyai, az őriszigeti és az alsóőri óvodákban alkalmazzák. A törvény megjelenését megelőzően, 1985-től volt már külön magyar csoportja a felsőőri óvónőképző gyakorló óvodájának is. Itt ma is adott a lehetőség, hogy a leendő óvónők választott tantárgyként magyarul is tanuljanak. Burgenland egyéb településein akkor garantálják a kétnyelvű nevelést, ha a szülők legalább 25%-a ezt kívánja. Az említett óvodákban a magyar nyelvű foglalkozásokra legalább heti 6 órát biztosítanak.

Elemi iskolák (Volksschule)

Az 1969-es elemi iskolai szervezeti törvény szerint olyan iskolai körzetekben, ahol csak kéttannyelvű iskolák ill. kisebbségi nyelvi iskolák léteznek, létre kell hozni egy kizárólag német tannyelvű elemi iskolát is. Burgenlandban nincsen olyan elemi iskola, ahol kizárólag magyarul történne az oktatás. Van két kétnyelvű alsó iskolánk, az alsóőri és az őriszigeti elemi iskolák. Ezen felül viszont léteznek elemik, ahol a magyar nyelvet választott tantárgyként tanulhatják a gyerekek heti három órában. A magyarországi rendszerváltás óta olyan vonzóvá vált ez a lehetőség, hogy kb. harminc iskolában közel kétezer diák tanul pillanatnyilag magyarul. Ez is reménykeltő a burgenlandi magyarság számára.

Polgári iskola (Hauptschule)

Ez olyan külön iskolatípus, amely általában az 5-8. osztályt foglalja magába. Itt is fennáll a lehetőség arra, hogy a diákok szabadon választott tantárgyként tanulják a magyar nyelvet. Ezenfelül a 1983/84-es tanév óta a felsőőri iskolában alternatív kötelező tantárgyként is szerepel. A felsőpulyai iskolában a magyar nyelvórákra jelentkezett diákok külön osztályokban és két külön teljesítménycsoportban tanulnak. A kisebbségi népcsoporttanács el tudta érni, hogy a magyar nyelv szabad tantárgyi oktatásához a diákok létszámát 25-ről 8-ra csökkentsék. Egy elkezdett csoport 5 bejelentett iskolással is folytathatja a munkát.

Középiskolák

Az 1987/88-as tanévtől a felsőpulyai gimnáziumban ún. pannóniai próbatanítás folyik. Egy kiválasztott osztályban a magyar ill. a horvát nyelv az érettségiig választható kötelező tantárgy. A felsőlövői gimnáziumban a két kisebbségi nyelv szabadon választható alternatív tantárgyként szerepel. A felsőőri kereskedelmi szakközépiskolában (Handelsakademie) a magyar ismét választható kötelező tantárgy. Burgenland területén számos egyxéb szakközépiskola kínál fel a magyartanulási lehetőséget.

A Felsőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium

Az 1955-ös osztrák államszerződés hetedik szakasza csak a burgenlandi horvátok és a karintiai szlovének számára tartalmazza a saját kisebbségi középiskolák felállításának szükségességét. Klagenfurtban ezt már 1955-ben realizálták egy szlovén kisebbségi gimnázium létrehozásával. A 60-as években a horvátok és magyarok oldaláról is voltak bizonyos törekvések, de az akkori politikai légkör ezt nem támogatta. Egy magyar nyelvű gimnázium hiányát először az 1976-os kisebbségi törvény említi. Szebrényi Lajos gimnáziumi tanár a Népcsoporttanács tagjaként hosszú éveken át szorgalmazta egy kisebbségi gimnázium létesítését. A rendszerváltással egyidejűleg 1990-ben újból napirendre került ennek fontossága. Dr. Rudolf Scholten, az akkori oktatásügyi miniszter 1991. október 25-én hozta nyilvánosságra döntését, miszerint az 1992/1993-as tanévtől Felsőőrött létre hoznak egy magyar–horvát kétnyelvű szövetségi gimnáziumot. Az intézményt az említett miniszter nyitotta meg 1992. szeptember 9-én. Az iskola igazgatója, a horvát kisebbségi Mag. Martin Zsifkovits buzgón tanulni kezdte a magyar nyelvet, komoly sikerrel. Az 1999/2000. tanévben kerülnek ki az első érettségizők az új gimnázium padjaiból. Az iskola először 1997-ben vett részt az osztrák gimnáziumok rangsorolásán. A burgenlandi gimnáziumok közül első, a több mint 300 osztrák gimnázium közül a negyedik helyet érte el. A gimnázium azóta is a listavezetők közt helyezkedik el.

A nyelvekre egyébként is nagy gondot fordít az intézmény, hisz összesen hat idegen nyelvet kínál fel az érdeklõdõ diákoknak (az oktatók között még görög nyelvtanár is található). A gimnázium nyolc osztályos, rendelkezik tehát mind alsó, mind felsõ tagozattal. Sajnos, az osztályok létszáma a felsõ tagozatban, a magyaroknál éppúgy, mint a horvátoknál, igen csekély (van olyan osztály, amelyben csak hat diák található). Ez abból ered, hogy a diákok nagy része az elsõ négy osztály után elhagyja a gimnáziumot és szakiskolába iratkozik be. A továbbtanuló diákok számára azonban a kis létszámú osztályok igen kedvezõek. A tanárok sokkal inkább figyelembe tudják venni az individuális fejlettségi szintet. Külön említésre szorul még a hitoktatás. Az iskola ugyanis nemcsak multikulturális, hanem a többvallásúságra is nagy hangsúlyt fektet. Az individuális hitfejlõdés mellett ökumenikus istentiszteletek keretében mélyítik el a diákok az egymás iránti toleranciát, a párbeszédet és együttmûködési készséget. Az iskolának létrehozása óta számos látogatója volt, így pl. egy olasz, belga és svájci közös „európai többnyelvûségi” delegáció, egy tíz országból összetevõdõ pedagógusdelegáció, számos miniszter és egyházi tisztviselõ, dr. Thomas Klestil osztrák és dr. Göncz Árpád magyar államfõ a Burgenlandi Tartományi Kormány egészével együtt, továbbá szlovák, szlavón, albán küldöttségek stb. Az illetékes körök éppúgy, mint független szakértõk egyöntetûen hangoztatják, hogy az intézmény jelentõsége az európai integráció további fejlõdésével, a határmenti regionális együttmûködés és munkaerõáramlás fokozódásával egyre inkább nõ.

Tanárképzés

Jelenleg nincs arra mód, hogy valaki bármelyik burgenlandi tanárképzõ fõiskolán magyar nyelvtanárrá képezze magát. Erre csak a bécsi egyetemeken van mód (magyar nyelvszak ill. tolmács és fordítóképzõ). Diákok és pedagógusok számára a szombathelyi tanárképzõ fõiskolán nyílik mód magyartanári képesítés megszerzésére.

Tanfelügyelõség

A burgenlandi magyar nyelvtanításnak nincs külön tanfelügyelõje. 1986-tól kezdve van egy szaktanácsadója, felügyeleti jog nélkül.

 

Szellemi élet és művészetek

Burgenland és magyar települései már régóta számos értelmiséginek és mûvésznek adnak otthont, és sokan vannak azok is, akik innen származtak, de másutt lettek híressé. Faludi Ferenc költõ például a mai Burgenland területén született és itt is halt meg.

Felsõlövõn tanított Móra Ferenc 1900-ban, ez volt az õ „szép tanárkora” – ma márványtábla emlékeztet rá a gimnázium bejáratánál. Századunk elsõ éveiben születtek Gyepüfüzesen a költõvé lett Hajnal-testvérek, Anna és Gábor. Sok versükben és naplószerû feljegyzéseikben állítottak emléket pannóniai gyermekkoruknak. A felsõõri születésû Kincs István regényeiben és novelláiban is foglalkozott az õriek életével. Borostyánkõ szülötte Almásy László Afrika-kutató, s Tarnai Jolán is, Burgenland elsõ magyar írónõje, Somogyváry Gyula író pedig Fülesé. Különös, hogy a neves magyar nyelvészek között mennyi a burgenlandi származású: Imre Samu Felsõõrött, Klemm Antal Lékán, Kálmán Béla Sopronnyéken, Markó Imre Lehel Mosonszentandráson, Dobó Attila Vörösváron született, s állítólag a Szinnyeiek is (mint Faerberek) Pinkafõrõl származtak. Köpcsényben mûködött a boldoggá avatásra elõterjesztett Batthyány-Strattmann László, híres szemorvos. Darufalván született Csatkai Endre, ismert mûvészettörténész. Alsóõri volt a magyar színmûvészet elsõ ünnepelt színésznõje, Moór Anna, a Kelemen László féle vándorszintársulat üdvöskéje, akirõl lelkendezve írt ismételten Kazinczy is. Az önmagát mindig magyarnak valló Liszt Ferenc Doborjánban született, Mosonyi Mihály pedig boldogasszonyi születésû volt. Itt élte gyermekkorát Goldmark Károly zeneszerzõ is. Köpcsényben született a híres hegedûmûvész Joachim József, aki Berlinben szervezett vonósnégyesével világhírnévre tett szert. Burgenlandi születésû volt a közismert szobrászmûvész, Somogyi József is. Ma is Burgenlandban, Cinfalván él a 98-ik életévében járó Takács Jenõ zongoramûvész és komponista, Bartók és Kodály barátja. Õ a huszadik század klasszikus zeneirányzatainak és a világ legkülönbözõbb területeirõl származó inspirációknak legkiemelkedõbb ötvözõje. Kortárs kisebbségi mûvészek a festészet terén: Prihoda Borsos Anikó (expresszív szürrealizmus), Gerencsér Lajos (autodidakta realizmus). Karal Viola zongoramûvész és zenetanár, de rajzai is jelentõsek, jó részük nemcsak mûvészeti, de néprajzi értékû is. A fotómûvészet kiemelkedõ burgenlandi magyar alakja Edõcs János. Népi alkotók közül a felsõpulyai Maurer Rezsõ fafaragó, versmondás és népi rigmusszerkesztés területén a felsõpulyai Istvanics István, a felsõõri Topler János, az alsóõri Moór János és Szabó András, továbbá a köpcsényi Sütõ Ilona említendõ. Szeberényi Lajos gimnáziumi tanár és kultúregyesületi elnök érdemei közé tartozik a Magyarországon is ismertté vált alsóõri citeraegyüttes létrehozása. Ez az együttes nemcsak népdalokat adott elõ, hanem komolyzenei feldolgozásokkal is foglalkozott. Jelenleg Somogyi Attila felsõõri tanár és Földesi János toronyi zenetanár foglalkoznak az ifjú citerásnövendékekkel. (Az egyéb szervezõdéseket jellegük miatt a kuturális ill. a néprajzi fejezet tartalmazza.)

 

Néprajz

Először az egyes néprazi amatőr és hivatásos gyűjtőket ill. kutatókat, majd a néprajzi múzeumokat ill. gyűjteményeket tekintjük át. Számos néprajzkutató foglalkozott a régió sajátosságaival, a magyarságot illetően azonban főleg Mohl Adolf, a nyugat-magyarországi mondák gyűjtője, Schwartz Elemér, Albert Riedel ill. Leopold Schmidt, a regionális népszokások feljegyzői és elsősorban Gaál Károly bécsi egyetemi tanár említendő. Utóbbi volt az, aki egy jó évtized alatt, sok nehézséggel küszködve, Burgenlandot néprajzi feldolgozás szempontjából Ausztriának szinte mintatartományává tette. Első nagyobb publikációjában az alsóőri magyar fonóénekeket, ezt követően a magyar és horvát népmeséket, a földművelés eszközeit, azután a hajdani Vasfarkasfalva (Wolfau) mintaszerű néprajzi monográfiáját, melyet a német nyelvterületen szinte módszertani mintának tekintenek (wolfau-i módszerről beszélnek), dolgozta föl és adta közre. Ugyancsak Gaál az ún. Etnographia Pannonica, vagyis Ausztria, Magyarország, Jugoszlávia és Szlovákia néprajzosai munkaközösségének és konferenciáinak életre hívója. Továbbá dr. Peterey említendő. Ő nemcsak a néprajzi vonatkozású rádióadásoknak volt szorgos mozgatója, hanem kérdőíves gyűjtéseket végzett, főként a népszokások területén, majd ezt könyvben is publikálta. Peterey hívta össze a még említésre kerülő nagymartoni néprajzi tanácskozást ill. munkaközösséget is. Franz Simon gimnáziumi rajztanár évtizedekig pontos felméréseket és rajzokat készített Dél-Burgenland népi építkezéseiről és több kötetben közzé is adta. Magyarország területén is folytatott felvételező munkát. Érdekes kutatómunkát végzett az Egyesült Államokból jött Sozan Mihály "kulturantropológus" és felesége, majd Gaál Zsuzsa, szintén amerikai magyar antropológus, akik egy évig Alsó- ill. Felsőőrött gyűjtöttek. Ismételten jártak és gyűjtöttek itt: Csoma Zsigmond és Lukács László, valamint Ács Zoltán, Madar Ilona, Tátray Zsuzsa, Nagy Ilona. Évtizedek óta tanulmányoz és dolgoz fel "nyugat-magyarországi" témákat Herényi István is. Megemlítendő továbbá a felsőőri születésű Imre Samu, a magyar nyelvjárások felsőőri születésű kutatója, aki elhozta az egész budapesti nyelvészeti tanszéket és gyűjtött a burgenlandi Őrségben. Magyar népdalt gyűjtöttek itt, többek között a század elején Németh Sámuel, a felsőlövői evangélikus gimnázium utolsó magyar igazgatója, aki később Sopronban az egyetemen tanított, az ötvenes években Kertész Gyula, Tölly Ernő (aki ebben az ügyben Kodállyal is levelezett), majd Gaál Károly, Volly István és Békefi Antal és főleg Barsi Ernő győri főiskolai tanár, aki több kötetben publikálta gyűjtését.

Kismartonban van Burgenland tartományi múzeuma, tulajdonképpen Wolf Sándor kis kastélya, aki az Esterházyak bankárja és borkereskedője volt, egyben magyar írók támogatója. Pincéjében Európa egyik legnagyobb bormúzeuma található. A történelmi anyag mellett itt helyezték el a jelentős néprajzi gyűjteményt is. Felsőpulyán az önkéntes, nem hivatásos, szórakozásból alkotó művészeket gyűjtötték össze: festők, iparművészek, cserepesek, fa-, kő- és csontfaragók ismételten tartottak már műveikből kiállítást, köztük a felsőpulyai Maurer Rezső fa- és csontfaragó ill. égető, valamint a szintén pulyai vasműves Lex család tagjai is. Felsőlövő helyi múzeuma (Heimathaus) rendelkezik a leggazdagabb zárt népi anyaggal, mintegy 2400 darabbal. Ez teljes mértékben a már említett Simon Ferenc (Franz Simon) érdeme. Ugyancsak szép anyagot gyűjtött össze Felsőőrött Tóth Lajos nyugalmazott iskolaigazgató. Alsóőrött viszont dr. Seper Károly és társa, Szabó Ernő szorgoskodása folytán, a Burgenlandi Tartományi Kormány hathatós támogatásával, egy szép árkádos és egy mellette lévő egyszerűbb házat sikerült a helyi múzeum és a népi gyűjtemény számára biztosítani. Szabó Ernő szorgoskodása révén olyan különlegességeket is őriznek, mint az Erdődy grófi család díszes hintója és szánja. A falumúzeum neve: Alsóőri Otthon. Ők adták ki az Őrségi Falinaptárat is (Dr. Seper halála óta a Bécsi Központi Szövetség), míg a Szigeti kis Kalendáriumot a Bécsben és Szigeten élő Kovách Aladár és az őriszigeti Pulay József szerkesztette. A legkisebb magyar faluban, Őriszigeten Pathy Ernő kereskedő gyűjtött össze egy egész múzeumra való néprajzi anyagot háza számos helyiségében. Szenteleken (Stegersbach) a volt Batthyány vadászkastélyban nyert elhelyezést Dél-Burgenland helytörténeti múzeuma. Gazdag az őstörténeti és néprajzi anyaga. Ott található pl. a burgenlandi népviseletek színes gyűjteményének egy része. 1974-ben alakult meg Nagymartonban a Néprajzosok Burgenlandi Munkaközössége (Burgenländische Arbeitsgemeinschaft für Volkskunde). Célja a néprajzi munka koordinálása és elősegítése ill. szakértői tanácsadás. (Ez azonban alig működött.)

A következőkben az Őrség jellegzetes néprajzi sajátosságait tárgyaljuk tárgyi és szellemi néprajzi elosztásban.

1. Tárgyi néprajzi jellemzők

Települési forma

Az Őrségre az ún. szeres települések voltak jellemzőek. Azonos nagycsaládba tartozók házai ill. gazdaságai szorosabb egységeket alkottak. Ezek a „szerek” nevüket is az egyes családok után kapták (pl. Farkas-szer, Szabó-szer stb.). A német telepesek hatására azonban mindinkább az útmenti települési forma (Strassensiedlung) érvényesült. Szer-típusú házcsoportokkal azonban még ma is találkozhatunk. Említésre méltó továbbá az árkádos házforma, bár nem ősi, csak a 17-19. században terjedt el. Azóta szinte kizárólag ilyen házakat építettek. Még ma is látható néhány remek példány: Felsőőrött mintegy 50, Alsóőrött és Őriszigetben 15-20. Nagyon szerencsés alakulása az építési divatnak, hogy ezt a szép motívumot újra több házon alkalmazzák.

Ruhásláda

A menyasszony házasságkötéskor egy ruhákat tartalmazó ládát kapott hozományként. A láda díszítése és ezzel együtt értéke az adott család vagyoni helyzetének felelt meg. A láda a nő saját tulajdonában maradt és női ágon öröklődött. A síma ládát idővel felváltotta a fiókos változat, majd a ruhaszekrény. Gaál Károly kutató azonban még a 20. század 60-as éveiben is felfedezett több mint 150 eredeti formát. A következő kép egy gazdagabban díszített ládát mutat be.

Fokos

Az őrségi magyarok kisnemes parasztok voltak és egyéb privilégiumok mellett a fegyverviselés jogával is rendelkeztek. A fokos eredetileg egy kis kézibalta volt, és bár egyéb településeken élő kisnemesek is ismerték, kimondott őrségi karakterisztikumként értelmezhetjük. Megjegyzendő azonban, hogy ez nem nemzeti vagy nyelvi hovatartozás által determinált sajátosság, hanem kizárólag őrségi regionális vonatkozású jellegzetesség. 1848 után azonban az őrségi nemesek privilégiumait is eltörölték, ezáltal a fokos is elvesztette rendi jelentőségét. A legények jeleként azonban számos eseménynél még ma is betölti társadalmi funkcióját (pl. esküvőknél, az alsóőri „fatörzshúzásnál”, egyéb ünnepségeknél). Szokáseszközzé válva az eredetileg fémből készült fokos az első világháború óta kizárólag fából készül.

Húsvéti tojás

A húsvéti tojások festése és díszítése az Őrségben sokkal tovább maradt fenn, mint egyéb dél-burgenlandi részeken. Ma főleg Őriszigeten találkozunk ezzel a hagyománnyal. Míg a horvát településeken a karcolási technika igen kedvelt, a magyaroknál inkább a batiktechnika használatos. Ennél az eljárásnál a díszitések folyékony viasszal kerülnek a tojásokra – legelterjettebbek a szigeti geometrikus csillagornamentumok, az alsóőri virágmotívumok újabb keletűek – a tojások színezése csak ezután történik. Színük korábban leginkább piros volt, de ma már zöld, sárga és lila színezéssel is találkozunk. A viasz leszedése után a díszitéses részek fehérek maradnak. Részben használatos még egy másfajta eljárás is. Ennél először a színezés történik meg, majd a színes tojást mintázzák viasszal. Végül ecetbe rakják, ezáltal csak azok a részek maradnak színesek, amelyeket a viaszréteg megvédett az ecetsav maró hatásától.

Hímzés

A hímzett kézimunka legismertebb helyi jellegzetessége a halottas lepedő, amely az első világháborúig fehér színezésű volt. Ez a ház asszonyának tulajdonát képezte és lányágon öröklődött. Protestáns településeken, mint Őriszigeten és részben Felsőőrben is, a lepedőt a temetés után az egyháznak is ajándékozhatták. A nevezett tárgy 2,5 m hosszú és akár 2 m széles is lehetett, és általában házi vászonból készült. A következő képek néhányat ezekből mutatnak be. Ezenkívül az ún. jegykendők ismeretesek és néhány kehelyfedő is megmaradt.

Fejfa ill. „főtőlvalófa”

A fejfát, amelyet a temetés után a halott feje felől a földbe szúrták, csak a református hitközösség körében használták. A sírt addig ápolták, míg az – egyébként török eredetű – fejfa el nem korhadt.

Kisnemes mivoltuktól függetlenül az őrségi lakosság évszázadokig szegényen élt. A népviselet, a díszesebb kerámia és az ötvösművészet nem volt jellemző körükben. Érdekesség és a szakemberek figyelmébe ajánljuk az őriszigeti templom gyermeksírjában talált ékköves pártát és brokát ruhadarabokat.

2. Szellemi néprajzi sajátosságok

Népszokások

Ez a kategória két részre oszlik, eszerint megkülönböztetünk az évhez kötődő és az élethez kötődő szokásokat.

Az évhez kötődő szokások

Ezen a helyen csak néhány példát említhetünk, a teljesség igénye nélkül. Szilveszterkor az Őrségben korábban szokás volt a táncolók lábai alá díszített malacot kergetni. Ezen a napon egyébként nem volt szabad tyúkhúst enni, mivel ez „elkotorja” a szerencsét. Újév napján tilos volt a házból bármit “kiadni”, nehogy a szerencsét is kiadják a házból. Január első napjaiban a „három királyok” háziáldást kérnek minden házra és a missziók javára gyűjtenek. Február 2-án a ház asszonya megszenteltetett egy gyertyát, majd a ládájába rakta és zivatar ill. haláleset bekövetkeztekor meggyújtotta. Farsangkor nem szabadott semmit sem varni, mivel ezzel a tyúkokat is “bevarrták” volna, és az év fennmaradó részében nem adtak volna több tojást. Ma is meglévő szokás Alsóőrben a rózsahétfői tojásgyűjtés. Ekkor négy legény feldíszített kalappal, fokossal, borosüveggel és zeneszóval járja a házakat és tojásokat gyűjt egy kosárba. Virágvasárnap a férfiak és legények hosszú barkaágakkal mennek a misére, megszenteltetik és otthon felakasztják, vagy a temető sírjaira tűzik. Igen kedvelt a húsvéti tűz is, húsvét vigiliáján. A gyerekek körében kedveltek voltak a húsvéti tojásjátékok. Most újra terjed a tojásfestés divatja. Húsvétot követő közösségi események a májusfa felállítása, a búzaszentelés és az úrnapi körmenet. Június 29-e, Péter és Pál napja volt az aratás kezdésének időpontja. Ezen a napon a nők nem mostak és nem is sütöttek kenyeret. A népi hiedelem szerint a mosásnak villámcsapás, a kenyérsütésnek viszont duzzadt ujjak lettek volna a következményei. Októberben van a terményhálaadás ünnepe (az arató- és a szüreti hálaadás összevonásából). Alsóőrött a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódtak a községi „fogadalmi” misék, amelyeket korábban a „nemesi község”, most pedig jogutódja, a politikai község mondat évente tíz alkalommal. November 1-én a gyerekek “dícsértessék egy kalácsért” szavakkal járták a házakat. Alsóőrben a búcsú november 25-én, Szent Katalin napján van, Őriszigetben Fehérvasárnap, Pulyán Simon és Tádé napján. December 4-én, Szent Borbála ünnepén cseresznyefaágakat szokás vízbe rakni. Akinek az ága szentestéig nem virágzik ki, a következő évben beteg lesz vagy valamely kívánsága nem teljesül. December 6-át megelőző este láncos krampuszok járnak a Mikulással, december 13-át megelőzően pedig a lucázók, talpig fehérbe öltözve, fakanállal. Az utolsó években ezek a szokások sajnos kimúlófélben vannak. Az UMIZ-Magyar Média és Információs Központnak megfelelően azonban eddig minden évben életben sikerült őket tartani.

Az élethez kötődő szokások

Ezek a hagyományok főleg a születés, a házasság és a halál eseményei körül alakultak ki. Az „áldott állapot” idejére vonatkozó szokások az anya és a csecsemő védelmét voltak hivatottak szolgálni. (Pl. ha egy terhes nő éhes volt valamire, azt haladéktalanul meg kelett kapnia. A terhesség alatt a leendő anya nem láthatott undorító és rossz dolgot stb.) A gyerek megkeresztelésével már az egyház oltalma alatt állt - nem volt szükség tehát további védőintézkedésekre. A házasságkötést az eljegyzés, az ún. “kézfogó” előzte meg. Miután a leendő házassági tanuk megegyeztek a hozományról és annak elhalálozás esetén történő sorsáról, az eljegyzettek szimbolikusan kezet fogtak. Egyfajta házassági szerződés is ismert volt már, “móringlevél” elnevezéssel. Az eljegyzéskor a menyasszony átadta a vőlegénynek a jegykendőt is. Házasságkötéskor minden meghívott vendég egy tyúkot (sose kakast!) és néhány tojást, netán még lisztet is vitt a menyasszony házába. A menyasszonynak a vőlegény számára történő kiadását a lehető legkörmönfontabb módon elodázták. Pl. a társaságot nem engedték be a házba, igazolniuk kellett magukat, leánynézőbe küldték őket, hamis menyasszonyt mutattak nekik stb. Ez még ma is előfordul. Halálesettel kapcsolatban is kialakult számos szokás. Pl. megfordítottak minden tükröt a házban és kinyitottak minden ablakot, hogy a halott szelleme ki tudjon szállni. Ha a ház ura halt meg, akkor kivitele előtt megfordítottak minden istállói állatot, hogy utódjának sok szerencséje legyen velük stb. A ma is szokásos halotti tor, a temetés utáni ünnepélyes étkezés, ahol közösen imádkoznak a halottért, s a rokonok, ismerősök elbeszélgetnek egymással, már régóta vendéglőben történik. Újabb alsóőri szokás a nők virrasztási éneklése a temetés előtti estén.

Népdal

Az Őrség gazdag népdalhagyományokkal rendelkezik. Az előbb említett népszokások szinte minden egyes eleméhez kötődik népi vagy egyházi jellegű dal. Az 19. sz. óta létező alsóőri dalárdát jelenleg Szabó Tamás, a női énekkart Keresztfalvi Péter plébános, az őriszigeti énekkart Mezmer Ottó, a felsőőri Református Egyházközség Gyülekezeti Kórusát Gúthy László vezeti.

Néptánc

Az őrségi néptánccsoportok - az alsóőri néptánccsoport, az őriszigeti néptáncegyüttes, a (jelenleg szünetelő) felsőpulyai leánytánccsoport és a felsőőri református néptánccsoport nem csak helyi rendezvényeken lépnek fel, hanem Magyarországon (és egyéb országokban) is már sok helyen jártak. A helyi népviselet hiánya miatt - a felsőőri néptánccsoport helybeli viseletét leszámítva - “magyaros” öltözékben lépnek fel.

Népi színjátszás

A (dalos) színjátszás Felsőőrött, Alsóőrött és Felsőulyán igen közkedvelt. Leginkább népszínműveket adnak elő, ezekben népdalokat és magyar nótákat is énekelnek a szereplők, a végén szívesen dalol együtt a közönség is. Külön hagyománya van a karácsonyi játékoknak is. Ennek a hagyománynak a felelevenítése – éppúgy, mint sok minden egyéb – főleg Dr. Galambos Iréneusz, alsóőri bencés plébános érdeme. A karácsonyi játékok éltetésében felsőőrben jelentős szerepet vállalt a múltban a Gaál, Haris és Rácz család, valamint a jelenben a Csoknyai család.

Az Alsóöri Magyar Színjátszóegyesület a nyolcvanas évek elejétöl igen széleskörü résztvétellel közkedvelt népi szindarabokat ad elö.. Ezzel az őrségi regionális kultúrális hagyományokat és főleg az anyanyelvet őrzik. A felnőttek színjátszótársulata melett működik egy gyermekcsoport is. Elnökük Szabó Nándor.

 

Egyházi élet

Területünkön már a római korban találkozunk a kereszténység nyomaival. Az egykori Sabariában tárták fel a Quirinus bazilika romjait. Szent Kerény, aki a Perintba vetve halt vértanúhalált 308-ban, Ausztria egyik védőszentje lett. Itt született Szent Márton, aki pedig a tartomány és az egyházmegye védőszentje. A Karoling korszakban Salzburg fejtett ki ezen a területen missziós tevékenységet. Az egyik oklevélben említett Péter és Pál templom a Pinka mentén, Pinkafő vagy Szentpéterfa is lehet. A magyarok megjelenése után Passau püspöke Pilgrim, aki ugyancsak érsek szeretett volna lenni, küldött misszionáriusokat. Ezért kapta az első magyar király az István nevet, aki viszont ennek az egyházmegyének a védőszentje lett. Erre az időre esik jeles misszionáriusok és diplomaták megjelenése is: Willibald, Emmeram, Günter, Wolfgang, Brunó, Kálmán.

Az Árpádok korára nyúlik vissza a határőr települések megszervezése is a “gyepün”. Ezeknek utódai az őrségi magyarok. Itt vonultak át kalandozó őseink, amit nyugaton ma is általában “rablóhadjáratként” emlegetnek, annál kevésbé tudják és emlegetik, hogy évszázadokon át viszont mint buzgó zarándokok vonultak erre a magyarok Kölnbe, Aachenbe, Rómába vagy Compostellába, s Nagy Lajos óta Máriacellbe. A középkorba nyúlik vissza a szerzetesrendek letelepülése is. 1157-ben Németújvárott (Güssing) bencés apátságot alapítanak, a ciszterciek a mai Burgenland déli részén Szentgotthárdon, Borsmonostort (Klostermarienberg), északon pedig a Tószegben Pátfalut (Podersdorf) és Barátudvart (Mönchhof). A 20. század második felében itt alapították meg a női ciszterci apátságot, Marienkront. A magyar alapítású pálos rendnek is négy helyen volt kolostora: ezek Monyorókerék (Eberau), Szalónak (Schlaining), Sopronkeresztes (Baumgarten) és Nezsider (Neusiedel am See). Ma is ferencesek vannak Kismartonban (Eisenstadt), Boldogasszonyban (Frauenkirchen) és Németújvárott (Güssing). Több más szerzet közben megszűnt ill. a legutóbbi időben telepedett le.

A mohácsi csatamezőn a király és a püspökök nagyrésze is elesett. A győri püspöki szék betöltésére, melyhez akkor a mai Burgenland is tarozott, csak 1535-ben került sor. A nyugati egyetemekről visszatérők közül többen magukkal hozták a hitújítás elveit, s a hívek szívesen fogadták őket. Ehhez járult még a “cuius regio eius religio” elve, vagyis, hogy vallás dolgában a főurakat alattvalóiknak követniök kellett. Dél-Burgenland legnagyobb földbirtokosának, Batthyány Ferencnek második felesége a reformáció híve volt, fiuk, Boldizsár is protestáns lett az 1576-ban Hegyfaluban tartott zsinaton. A luteránusok és kálvinisták szétválása csak később történt meg. 1601-ben kiutasították Stájerorszszágból az ott működő evangélikus prédikátorokat, akik a mai Burgenland területén telepedtek le. A 17. század közepén már csak a felsőőri Szeremlei János volt itt az egyetlen református lelkész a számos evangélikus lelkész mellett. A későbbi időkben is jöttek az osztrák tartományokból evangélikus hívek és lelkészek. Ez a magyarázata annak, hogy az osztrák tartományok között Burgenlandban a legnagyobb a protestánsok aránya, az oka pedig abban rejlik, hogy Magyarországon a protestánsok nagyobb szabadságot és segelyezést élveztek. Ezért tudott Gottlieb August Wimmer, felsőlövői evangélikus lelkész is Felsőlövőn (Oberschützen) 1845-ben evangélikus tanítóképzőt és gimnáziumot alapítani. (Ez ma is Ausztria egyetlen evangélikus gimnáziuma.) A nyugat-magyarországi területek Ausztriához csatolásakor így nehéz helyzetbe kerültek a jövendő osztrák tartomány zömmel német nyelvű evangélikusai, de félelmük indokolatlan volt. Burgenlandra jellemző egyrészt a vallási és nyelvi tolerancia, másrészt viszont bizonyos közömbösség, öntudat hiánya is a nemzetiségi kérdésekben. Nem állnak ki, nem küzdenek eléggé kisebbségi jogaikért.

Egyházi szervezet kérdésében Ausztriában messzemenően megvalósult a tartományok és az egyházmegyék egybeesése (csak a két érsekség - Bécs és Salzburg - nyúlnak túl tartományaik határain). Az evangélikusoknak minden tartományban van ún. szuperintendensük.

A katolikusok csak 1960-ban váltak Kismarton székhellyel önálló egyházmegyévé, addig “apostoli adminisztratura” voltak. Létszámuk miatt és azért, mert érdekes módon a kezdetben mintegy 40 horvát település közül egy se lett város, jobban meg tudták őrizni népi sajátosságaikat ill. befolyásukat a horvátok, mint a magyarok, és közülük a közéletben többen is jelentős pozíciót töltenek be. Az elcsatoláskor mindössze öt községnek volt többségében magyar a lakossága, ezek közül is kettő - Felsőőr és Felsőpulya (ez utóbbi magába olvasztva Középpulyát) - várossá és járási központtá vált. Ezzel együtt járt sok német anyanyelvű tisztviselő, értelmiségi és kereskedő letelepedése is. Ezért ezek a települések magyar többségüket már rég elvesztették. Vallási élet terén maradt meg még valami. Csak ezekben a helységekben van magyar nyelvű istentisztelet ill. szentmise, bár ezen a téren is, a már inkább német nyelvű fiatalság miatt, egyre több teret kell engedniök a német nyelv használatának. Ehhez járul a maroknyi burgenlandi magyarság vallási megosztottsága is: Felsőőrött a magyarok többsége református, Szigetben pedig evangélikus. Alsóőr és Felsőpulya magyarsága túlnyomó többségében katolikus. Alsóőrött minden nap, Felsőőrött, Felső- és Középpulyán minden vasár- és ünnepnap van magyar nyelvű szentmise, Őriszigetben, az ottani katolikusok számára négyszer egy évben (karácsony, pünkösd valamint Szt. László napja utáni vasárnapon). Minden vasár- és ünnepnap van református istentisztelet Felsőőrött és evangélikus Őriszigetben. A kismartoni ferences kolostorban évtizedeken át tevékenykedett Szabó Cirják magyar ferences atya. Az 1980-as években havonta tartott magyar misét, az 1990-es években pedig bevezették, hogy a boldogasszonyi kegytemplomban Nagyboldogasszony napján (aug. 15-én) déli 12 órakor magyar misét tart rendszerint egy magyarországi főpap. Itt jegyezzük meg, hogy 1956 óta Máriacellnek is van ismét magyar gyóntatója. A “nyugati” magyarok zarándoklatát szeptember harmadik vasárnapján tartják, amelyen minden alkalommal részt vesznek a burgenlandi magyar katolikusok is. Az utolsó években magyarországi csoportok is csatlakoznak hozzájuk. Egyes burgenlandi egyházközségek “testvéregyházközség”-i viszonyt tartanak fenn magyarországi ill. erdélyi helységek híveivel. Így pl. Felsőőr Csíksomlyóval.

Örvendetes jelenség az utóbbi évtizedek ökumenikus szelleme és együttműködése. A januári keresztény egységhét alkalmával vetésforgószerűen minden évben más templomban tartanak ökumenikus istentiszteletet, s ezen kívül is több alkalommal, különösen intézmények ünnepei alkalmával. A lelkészek és a hívek túlnyomó részénél pozitív a hozzáállás. Évtizedek óta ilyen beállítottságú és meggyőződésű papok állnak az egyes közösségek élén: dr. Teleky Béla szigeti evangélikus lelkész (1959-1992) és utódja, Mezmer Ottó (1992-), dr. Gyenge Imre felsőőri református lelkész (1953-1992) és egész Ausztria ismételten megválasztott “Landessuperintendens”-e, majd utódja, Gúthy László (1992-) valamint dr. Galambos Iréneusz alsóőri római katolikus plébános (1977-2002), Horváth János (2002-2004), Keresztes András (2004-2005) és Keresztfalvi Péter (2005-). Ausztriában már több évtizede közös megegyezés szabályozza az ökumenikus esketéseket, próbálkoznak a lelkészek az erre való közös jegyesoktatással is, de – mint azt őszintén megmondják – még nem sikerült elérni, hogy az ilyen ökumenikus házasságok mindkét egyház számára pozitív kisugárzásúak legyenek. Felsőőri sajátosság a közös, ökumenikus egyházi lap (Pfarrblatt), amely magyar nyelvű részeket is tartalmaz.