Őrvidéki szél
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
„Megvetném azt a nemzetet, amely kapaszkodó újgazdagok lázas eufóriájában, de akár a penészfoltként terjedő szegénység savanyú szagában is hátat fordítana kisemmizett testvéreinknek, a kíméletlen diktatúrákban, jogfosztottságban, megsemmisítő szándékok nagy felhői alatt élő magyar nemzeti kisebbségeknek.” Csengey Dénes
Öt hónapja már, hogy tűnődéseinkből és álmainkból, - vállunkra, mind, mint panyókát vetve - útnak eredtünk, vállalva majd a megkövezés és jajjjgatás minden ódiumát… gondoltuk kezet nyújtunk az őrvidéki komáknak! Emlékezetünkben felsejlettek a hétfői adásszüneti napok, amikor grácot nézett minden vasi munkás, mert a tévéhez simuló esték ideje elközelgett.
Olykor az úton elhúzott egy-egy Taunus, néha egy Monza…Nem Manta! Monza!!! Úgy mondták: osztrák schógorok…és autóikból kiszállva tódult a wirtschaft, mantschaft, mulatschag, meg az ungarische gulasch, mit wurst! Szocializmus… Kádár, Brezsnyev, Todor Zsivkov, Honecker, és persze minden hétfőn a Munsters, de előtte a Rózsapiros Párduc… Háromévente bezsúfolódott a Trabantba az asszony, meg az ura, meg az anyós, meg apóspajti, feldobták a négyszeres valutakeretet, meg a tetőtartót és elindultak, hogy a Hilferstrasszén összeadva és kivonva, a tenyérnyi casiot nyomkodva kifogják a Fasprét, az Atlantikszappant, meg a PEZcukorkát.
A Gorenje karaván a Haladás Vasutas SE kapujáig ért és a fagyasztóládák megteltek hifivel, videóval, meg mikrohullámúval. Egyszervolt holnem……
Amikor a közelmúltban elolvashattam Sárközy Csaba történész - tanáruram gondolatait és felháborodását a Felsőőri katolikus plébános minősíthetetlen tettéről én már egy ideje szomorkodtam, mert az Őrvidék magyar közössége évek óta a legnagyobb elhallgattatás közepette éli megtűrt életét, hol feleslegesnek, hol útban állónak érezve a puszta létét. Székelyföldön a hajnali kakasszó felcsendültével magyar a magyarhoz magyarul szólhat, s a szeretet megnyilvánulásait senki nem kéri számon – románul!
Ausztriában a „magyar, ne lopj” táblák árnyékában úgy szól németül az egyik magyar a másikhoz, hogy már a fájdalmat sem érzi, a hitét sem borzolhatja semmi. A templom fagyos csöndje csak a manír, a döbbenet a lelkekben lakozik. Szép magyar szavaink immár csak odabent lopóznak a szívek és lelkek apró táncát járva. A magyarországi média hónapok óta zeng a szlovák nyelvtörvényről, miközben a trianoni katasztrófa után magukra maradt őrvidéki magyarok magyarsága lassan senkit nem érdekel. Miért is érdekelne?
Azok ott jól élnek! – mondják sokan! És Magyarország népe, a polgárság, a társadalom, ami az egykori nemzet helyén pöffeszkedve, önmagát sajnálgatva, csak az irigységből építgetve katedrálisokat, ugyan miért látna egy gazdag országban rekedt düledező templomot, amiből elrabolták a magyar szót?! Azok ott jól élnek! És ennyi…
A Burgenlandi Magyar Kulúregyesület így ír a magyarságról:
„ Az Őrvidéken, a ma Burgenlandnak nevezett tartományban több mint 1000 éve élnek magyarok. A mostani magyar nemzetiség elődei voltak itt az első telepesek. Csak jóval később települtek le e területen a németek és a horvátok. Az erdők kiirtásával hasznosították a termékeny termőtalajt. Ma azonban nemcsak a magyar őstelepüléseken találunk magyarokat, akik valaha a tatárokat üldözték, hanem majdnem minden faluban laknak magyar nemzetiségűek.
Az Őrvidék területén othonos magyar népcsoport tagjai azoknak a határőröknek az utódai, akiket a 11. században az első magyar Árpád-házi királyok a nyugati határok védelmére ide telepítették. Napjainkban magyar településeket már csak az Úrvidék déli részén, a Pinka völgyében és az Őrvidék középső részén (Felsőpulya - Oberpullendorf) környékén találunk. A helységnevek a mai napig őrzik nevükben egykori lakóinak őrző feladatát, pl. Felsőőr, Alsóőr. Az ijászokkal betelepített helységek nevei a "lövő" szótagot tartalmazzák: Felsőlövő, Alsólövő. A határőrök a határt figyelték és az ellenség jövetelét jelentették. A patakokban gátakat építettek, felduzzasztották a vizet és a völgyekben fekvő réteket elmocsarasították. Fegyverzetükről és felszerelésükről maguk gondoskodtak és ezért a királyoktól kiváltságokat kaptak. A 13. század első felében - a tatárjárás után - a király a határok védelmére várakat építetett. Az Őrvidék teljes hosszában találjuk a várak sorát, a várak közötti területen megmaradt a határőrrendszer.
A török háborúk idején a környék nagy pusztításoktól szenvedett. Ebben az időben horvát telepesek, akik a hazájukból a törökök elől menekültek, itt az Őrvidéken telepedtek le. A német területeken folyó vallásháborúk miatt menekülni kényszerülő protestánsok is új hazára leltek az Őrvidéken. Ezáltal a magyar határőr települések az évszázadok során már nyelvi szigetekké váltak. Ennek azonban nem volt jelentősége, hiszen ez a terület a Magyar Koronához tartozott egészen 1921-ig. A magyar településeken folytatódott a magyar kulturális élet.
1921 után az Őrvidék annak az új tartománynak vált részévé, melyet Burgenland néven Ausztriához csatoltak. Ezen a területen 1920-as népszámlálás alapján 295.137 lakó élt, köztük 24.889 (8,5%) magyar. 1923-ban, az osztrák közigazgatás által megtartott első, hivatalos népszámlálási adat már más képet mutat: 286.179 lakosból a magyarok száma 15.254 (5,3%) főre csökkent. Sok diplomás, orvos, mérnök, jogász visszatért Magyarországra 1921 után, hiszen a legfontosabb központok (Szombathely, Sopron, Kőszeg), ahol az iskolák, egyetemek, főiskolák voltak, most Magyarországhoz tartoztak. Az őrvidéki magyarok, akik eddig az ország egyik hivatalos nyelvét beszélték, most kisebbségi sorsra jutottak. Azóta a magyar népcsoport lélekszáma állandóan csökken.”
Az Őrvidék utolsó láncszemeit alkotó öregek csöndben élik meg ezt az elfogyást. Olykor egy-egy apró lángocska még kigyúl, mint 1992-ben Őrszigeten, ahol az evangélikus lelkész a székelyföldi Mesmer Ottó lett, s vele a közösség élete úra magyar közösséggé változott, de ez az alig néhány száz ember olykor elhagyni kényszerül otthonát és németül vásárol, németül intézi ügyeit és németül voksol és tanácskozik a jövőről…
Öt hónapja határoztuk el, hogy nem törődve a magyarországi oktatási elvekkel, a munkaerőpiac lebutításával és a munkanélküliség mesterséges fenntartásának kényszerével, az OKJ-val, meg az összes kordával… feltámasztjuk az egykorszép hagyományokat, és életre leheljük a házvezetőnők, a lakájok, a bejárónők világát. Szolgálva ezzel a munka nélkül maradt és a multik rabszolgatartása ellen lázadó és éhező hazai nemzettársakat csakúgy, mint a rohamban öregedő, magatehetetlen, segítségre szoruló Őrvidéki öregeket, csöndes magyarokat.
Az elmélet roppant egyszerű. Ausztria munkaprogramjainak egyike 800.000 ápoló, gondozó szakember beáramlását kívánja megteremteni 2030-ig, engedményeket tesz a határmenti ingázók munkájának elfogadásával, ugyanakkor az anyaország jól érthetően tagolja a lehetetlen és a kivitelezhetetlen gondolatsorait! A gyakorlat szerencsére más is lehet!
Német nyelvismeret nélkül, de magyar szívvel és lélekkel segíthetünk leginkább az őrvidéki magyarokon! Nem kell újra bedőlnünk a magyarországi kordonoknak! A szakmai és magyarságot érintő ismeretekkel felvértezett magyar munkavállalók felbukkanása az Őrvidéki magyar családok körében új hidakat építhet! Szakítva a ránk erőltetett, demagógiáktól dörgő magyar oktatáspolitika és munkaügy példátlan baklövéseivel, megjelenve az őrvidéki magyarság mindennapjaiban, lassan kezet nyújthat a magyar a magyarnak!
Mindez természetesen illegális, szabálytalan, maga a gazemberség! Mint ahogyan Trianon felemlegetése és az Őrvidéki szél feltámasztása is. És ez a legszél, a legeslegszél még csak a kezdet! Amikor Böjte Csaba felnövő gyermekei melengetik az egykor szebb időket megélt magyar családok szívét az Őrvidéken. Na akkor majd hátradőlhetünk… Így is lehet.