Őrvidéki szél
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
Hazátlan (Őrvidéki) Magyarok Honlapja
November - Szent András hava
Őszutó - Enyészet hava - Disznótor hava
A november a kilencedik hónap volt a rómaiaknál ("novem" = kilenc). A "novem" a görög "ennea", "enneva" származéka, ez viszont a "neosz-neá"-ból eredt, s ez azt jelenti, hogy "új, félig felnőtt, tapasztalatlan" - eléggé plauzibilis megjelölése a jobb kéz gyűrűsujjának.
Az őszi hónapok közül általában november a legködösebb, a legcsapadékosabb. A szántóföldekről betakarítják az utolsó terményeket is, és a hónap vége már a báloké. Az első hó is november vége felé szokott leesni. A falun élő, gazdálkodással foglalkozó emberek ez idő tájt csak a ház körüli munkákkal foglalatoskodnak.
Népi megfigyelések:
- ha Mindenszentek napján hó esik, nem olvad el márciusig
- ha Mindenszentek napja nedves, lágy telet várhatunk, ha pedig száraz, úgy kemény tél következik
- ha Katalin kopog, a Karácsony locsog
- Márton olykor fehér lovon jár
- ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál
Jeles napok novemberben:
Mindenszentek napja (november 01.)
Halottak napja (november 02.)
Szent Hubertus (november 03.)
Szent Márton napja (november 11.)
Erzsébet napja (november 19.)
Katalin napja (november 25.)
András napja (november 30.)
A meteorológusok Őszutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Enyészet havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) a Disznótor hava elnevezést használták novemberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Szent András hava. A Nap a Nyilas jegyébe lép.
Népi mondóka
Ködös Márton után
Enyhe telet várhatsz,
Havas Márton után
Farkast soká láthatsz.
Szent Erzsébet-napja
Tél elejét szabja,
Az András-napi hó
A vetésnek nem jó.
Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Hosszú és kemény tél következik, ha október hideg volt, és második felében délnyugatról keletkezett viharok voltak, ha a madarak ősszel kövérek, ha sok komló, makk, és keménymagú gyümölcs termett, ha november hó száraz és nem fagyos.
Mindenszentek ünnepén azokat a megdicsőült lelkeket ünneplik, akikről - mivel sokan vannak - név szerint nem emlékezik meg a naptár.
Mindenszentek egyetemes ünneppé 844-ben, IV. Gergely pápasága alatt vált. Az ünnepet még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett. A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.
Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje. Ez a nap 2000 óta újra munkaszüneti nap Magyarországon.
Halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvége várás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.
Bár a Mindenszentek napja néhány száz évvel korábbi, mégis mint a halottak napjának vigíliája ment át a gyakorlatba. 
E két napon nem csak az egyház, de az egész társadalom is a halottjairól emlékezik meg. A temetőket kitisztítják, a sírokat feldíszítik, és mindenszentek estéjén gyertyákat égetnek a sírokon, vagy otthon, a lakásban. Számos templomban rekviemmel emlékeznek a halottakra.
A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért néhány vidéken a halott családtagoknak is terítettek az asztalnál. A gyertyagyújtás is mágikus szokást idéz, arra szolgál, hogy a sírjukból e napon kiszabadult lelkek visszataláljanak a helyükre, és ne kísértsék az élőket. Régebben a falusi nép vígságos torral emlékezett az elhunytakra.
Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.
Egyes helyeken halottak napján - a holtak nyugalma érdekében - a gazdaemberek tartózkodtak a mezei munkától. Számos vidéken a halottak napjának hetében tilos volt a mosás, mer különben "vízben állnak a halottak". Gazdasági hagyományok is kötődnek e két naphoz. Az állatok sok helyütt ilyenkor szorultak be az istállóba. Néhány faluban a cselédek és pásztorok felfogadásának napja is ez a két nap. Az öregek a Mindenszentek napján levágott cserfaágból jósolták az időjárást: ha az ág belül száraz volt, kemény hidegekre, ha nedves volt, lucskos, enyhébb télre következtettek.
Az erdészek, vadászok, lövészcéhek védőszentjének napja, ismét az élet örömeire fordította az élők figyelmét, melyet nagy eszem-iszommal ünnepeltek a vadászok.
Hubert (727) a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Annyi kétségtelen, hogy Lüttich első püspöke volt. Szentelését - ismét a legenda szerint - maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.
Szent Márton 316-317-ben Pannóniában született, a mai Szombathely területén egy római katonatiszt fiaként. Ő maga is katona lett. Egy napon - a legenda szerint - kettévágta a köpenyét, hogy felét egy fázó koldusnak adhassa. A következő éjszaka megjelent előtte Krisztus, a fél köpenyben ő mutatkozott meg koldusként. 
Márton erre kilépett a hadseregből, megkeresztelkedett és téríteni kezdett. 371-372-ben Tours polgárai püspökké választották. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ben a 397-es évben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi. Tours-i sírja híres zarándokhely lett.
Szent Márton személyét már a korai középkorban is a jószágok patrónusaként tisztelték. Ezen a napon tömött libát vágtak, mondván: "Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik." A liba csontjából az időjárásra következtettek. Ha fehér és hosszú volt a mellcsontja, akkor havas telet vártak, ha rövid és barna, akkor sárost. Az aznapi időből is jósoltak: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán kemény tél várható."
Márton napja a gazdasági év zárása, az elszámolás időpontja. Ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ilyenkor kaptak a pásztorok, kanászok, kondások éves járandóságot, ünnepélyesen bírót választottak maguk közül az új évre. Megkapták a járandóságukat is, a "Mártongarast", a bocskorpénzt, meg a természetbeni juttatásokat, hogy megteljen télre a kamrájuk. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a fő fogás a "likprádlinak" nevezett libapecsenye volt. Mivel a boltokban ezen a napon gyújtottak először gyertyát, az ínycsiklandozó sültet "gyertyapecsenyének" is mondták. A szőlősgazdák ekkor kóstoltatták meg egymással a kiforrt termést, és az új bornak, miként emlegették: Márton volt a bírálója.
A Szent Márton lúdja elnevezés egy régi római étkezési szokásból ered. Ugyanis ezen a napon általában libát ettek annak az emlékére, hogy ludak mentették meg hangjukkal a római Capitoliumot a gallusok támadásától. Innen a ludak megtisztelő "avis Martis" neve, melyből könnyen vált "avis Martini". Régen, ha az asszony csalta a férjét úgy mondták, hogy: "Lúdnyom nem láccik meg a jégen..."
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba temetésének napjára, november 19-re. Az 1969-es naptárreform alkalmával ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára, Magyarországon azonban maradt az eredeti napon. Több helyütt az országban Erzsébet napja alkalmával jótékonysági bálokat rendeznek.
"Szent Erzsébet napja, tél erejét szabja." - emlegették ilyenkor november derekán a 19-éhez kapcsolódó regulát a régi öregek. Aztán, ha az Örzsébet a "hópendelyét" alaposabban megrázta, abból enyhe decemberre és lágy télidőre következtettek. Még inkább kívánták a késő ősz első kiadósabb havazását az úgynevezett iccés juhászok, mert nekik, a tavasszal megkötött egyezség szerint, addig kellett kint tartani az őrzésre, legeltetésre felvállalt falkát, amíg a birka hátát be nem lepte a hó.
Szent Katalin a kórházak, a betegek, az elesettek védőszentje az
ágybavizelőket is oltalmazza. Alexandriai Szent Katalin ünnepét a keresztény egyház november 25-én, vértanúságának napján tartja. A legenda szerint Kosztus ciprusi királynak leánya volt. Amikor hírét vette, hogy a császár üldözi a keresztényeket, Katalin védelmébe vette az üldözötteket. Vitába szállt a császárral is a keresztény tanítás igazáról. Hite miatt börtönbe került, ahol megkínozták, végül lefejezték. A legenda úgy tartja, hogy testét angyalok vitték a Sínai-hegyre, ahol tiszteletére kolostor épült. Mivel úgy tartják, hogy utolsó imádságában Katalin a betegekért és haldoklókért is imádkozott, a késő középkorban sok kórház patrónájának tekintette.
Katalin napjához férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódnak. A lányok gyümölcsfaágat állítanak a vízbe, és ha az karácsonyra kihajt, közel van a férjhez menés. Az ágat sokfelé Katalin ágnak nevezik. A fiúk böjtölnek e napon, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket.
Számos vidéken dologtiltó nap a Katalin. Nem sütnek kenyeret, nem őrölnek a malmok, nem szántanak. Közismert népi időjóslás: "Ha Katalin kopog, a Karácsony locsog." A régi öregek szerint: amilyen Katalin napja, olyan a január, amilyen a következő nap, olyan a február.
András, Jézus tanítványainak egyike, halász volt, éppúgy, mint testvére, 
Simon Péter. Jézus halála után a Fekete-tengertől délre hirdette az evangéliumot. Krisztus után 60-ban, Petra városában keresztre feszítették. Mivel a kereszt szárait átlósan ácsolták össze, nem úgy, mint Jézusét, ezért az ilyen alakú keresztet András kereszt néven emlegetik. Ilyet láthatunk útjelzőként a vasúti átjárók előtt is.
Az András naphoz legalább annyi néphagyomány kötődik, mint a Katalinhoz. A házasságjósló praktikákat a lányoknak titokban kellett végezniük. A párna alá tett férfiruha volt a biztosíték, hogy az alvó lány álmában megjelenik a jövendőbeli vőlegény képe. Ha a disznóólat a lányok megrugdalták ezen a napon, a disznó röffenéseinek a száma megadta azon évek számát, amíg még pártában maradnak. A közös jóslások közül említésre méltó az ólomöntés, ahol az öntvény formájából az eljövendő férj foglalkozására következtettek.
A hagyományos falusi gazdálkodás szerint a disznóvágások ideje is ekkor kezdődik, így karácsonyra már elkészül a füstölt hús is. Ekkor már általában elég hideg van ahhoz, hogy a "disznóságokat" a hagyományos eljárásokkal is el lehetett tartani. Sokfelé disznóölő Szent András néven emlegetik ezt a napot.
Az András körüli napokra esik Advent első vasárnapja, a karácsonyi négyhetes előkészület kezdőnapja. Ilyenkor tilos volt a zajos mulatság, a tánc, a lakodalom. Ehhez az időszakhoz hozzátartoztak a katolikus egyházban a hajnali misék, a roráték. Advent időszaka a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepére való testi és lelki felkészülés ideje volt. Ekkor készültek fel a betlehemesek, szerveződtek a csoportok, tanulták be a szerepeiket, ádventben jártak az ostyahordó gyerekek. A kántortanító az iskolás gyerekekkel küldött megfelelő számú ostyát minden család számára, amelynek fejében azok babot, lencsét, lisztet, kolbászt küldtek neki. Díjlevélben foglalt járandóságuk volt ez a vékonypénzű tanítóknak.
Advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik. Ez a Megváltó születését váró, előkészítő időszak. Szép szokásként adventi koszorút készítenek a családok, amelyet vagy az asztal közepére helyeznek, vagy felfüggesztenek valahová a szobában. Fenyőágból készül, koszorú formájú, rajta négy gyertya, advent négy hetének megfelelően. Minden vasárnap egy gyertyát meggyújtanak, így karácsonyra már mind a négy gyertyácska ég.
(Köszönet a Szoboszlói képesköny gondozóinak!)